A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben – közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Közélet
Szerbia soha sem futamodott meg a nehéz döntések meghozatala elől, s ezúttal sem mutat félelmet, ha efféle döntés elfogadásáról lesz szó, amennyiben az a szerb nép és állam érdekeit szolgálja – ért...
Írásos bizonyítékok bemutatásával folytatódott hétfőn Dijana Hrkalovi ć , a Belügyminisztérium volt államtitkára elleni tárgyalás, amelyben hivatali visszaéléssel vádolják, azzal, hogy kihasználva...
Hétfőn 30 százalékkal nőtt, és a 2850 eurót is meghaladta ezer köbméterenként a gáz ára Európában, miután teljesen leállt a gázszállítás az Északi Áramlat 1 vezetéken keresztül. Szeptember másodikán a Gazprom bejelentette hogy szivárgás miatt leállítják a gázszállítást az említett vezetéken keresztül.
Szerbiában az elmúlt 24 órában 3221 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, összesen 12.595 tesztet végeztek el.
Pénteken Szerbiában tesz hivatalos látogatást Novák Katalin, magyar köztársasági elnök. Ennek kapcsán találkozott hétfőn Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi parlament elnökével.

