Egy idáig azonosítatlan férfi vesztette életét egy közlekedési balesetben,amely Újvidék közelében, a nagybecskereki úton történt, a Káty felé vezető bekötőút előtt – írja a 021.rs hírportál.
Közélet
A Szerbia és Oroszország között tervezett konzultációk híre nagy csapást mér a nyugat-balkáni csatlakozási folyamatra, fogalmazott Vladimir Bilčik, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője.
A tervek szerint jövőre szeptember kilencedikén tartják meg a Beograd Pride-ot. A szervezők elmondása szerint, egy évvel korábban bejelentették az eseményt, hogy az állami hatóságoknak elegendő idejük legyen az előkészületekre.
– Szerbia nem tudja elfogadni az ukrán régiókban lezajlott népszavazás eredméneit, mert teljesen ellentétes lenne az állami és nemzeti érdekeinkkel – nyilatkozta Nikola Selaković külügyminiszter.A Tanjug kérdésére válaszolva, miszerint Szerbia elfogadja-e az ukrán régiókban lezajlott népszavazás eredményét, Selaković elmondta, hogy az ENSZ Alapokmányának és a nemzetközi közjogi általánosan elfogadott elveinek és normáinak megfelelően Szerbia nem tudja elfogadni az eredményeket.
Egy csoportban 97 határsértőt tartóztattak föl Mórahalomnál vasárnap délelőtt – közölte a magyar rendőrség a honlapján.
Szerbia nincs túlságosan eladósodva, nyilatkozta Siniša Mali pénzügyminiszter, aki hozzátette, hogy a tervek szerint november elsejétől kilenc százalékkal, jövő év január elsejétől pedig további 11 százalékkal emelik meg a nyugdíjakat.

