2026. augusztus 14., péntek

Közélet

A felnőttek mutatnak példát

A megelőzés és a nevelés kulcsfontosságú a kiskorúak erőszakos magatartásának kiküszöbölése, az ilyen esetek számának csökkentése érdekében – hangsúlyozta Branko Ružić oktatási, tudományos és technológiai fejlesztési miniszter, amikor a kiskorú bűnelkövetőkről szóló törvény lehetséges módosításairól kérdezték. Mint mondta, a probléma nem magában a  törvényben van.

Zomborban 15.850 liter kőolajszármazékot foglaltak le

A szürkegazdaság visszaszorítását célzó fokozott intézkedések között a Zombori Alapügyészség rendelete alapján az Adórendészet és a Belügyminisztérium közös akciójában összesen 15.850 liter olajszármazékot foglaltak le Zomborban.

Kiteljesedhet az alkotmánymódosítás folyamata

Hamarosan elfogadhatják a Velencei Bizottság véleményezését a szerbiai igazságügyi törvénycsomagról – erősítette meg MajaPopović ügyvezető igazságügyi miniszter. Mint hozzátette, „a javaslatok, észrevételek és a szakmai közvélemény utalásainak, valamint a Velencei Bizottság esetleges észrevételeinek a felülvizsgálatát követően az igazságügyi minisztérium közvitára bocsátja a törvénycsomagot, és ezután kerül a kormány elé”.