Az átlagosnál melegebb lesz a november Szerbiában, az ország északi és középső részén egy, míg a déli részeken akár két fokkal is melegebb lehet a sokéves átlagnál. A csapadék mennyisége megfelel a sokéves átlagnak, a délnyugati területeken az átlagosnál is többre lehet számítani.
Közélet
Lajkó Szilvia 1976-ban született Zentán. Az általános iskolát Moholon, a középiskolát Csókán végezte el.
A nagykikindai rendőrség feljelentést tett egy 48 éves zentai férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy külföldről veszélyes anyagokat hozott be, tárolt a tanyáján, majd illegális kereskedelmet folytatott – jelenti a 021.rs.
A november 8-i hivatalos szavazási nap előtt már mintegy 42,67 millión szavaztak személyesen, vagy levélben.
A Köztársasági Statisztikai Intézet bejelentette, hogy hétfőn 20 órakor véget ért a népszámlálás Szerbiában. Lehetőség van azonban a pótlásra – közli a sajtó –, mert aki lemaradt, november 17-én 20 óráig telefonon leadhatja adatait a népszámlálási biztosnak.
Mintegy 80 ezer, a részleges mozgósítás során fegyverbe állított katona tartózkodik jelenleg az ukrajnai „különleges hadművelet" övezetében, közülük 50 ezren részt vesznek a harci cselekményekben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Igor Rugyenya Tver megyei kormányzót.

