Jó ideje épülőfélben van már Újvidéken a Futaki út mellett az Újtelep kezdetén egy új lakónegyed. A nagy hirdetőpaneleken tetszelgő ötletterv kiválóan fest, rákerestem hát arra, hogy az ingatlanpiac közismerten minden határt túllépő árai között vajon mennyiért vesztegethetik ezeknek az egyszer majd beköltözhető lakásoknak a négyzetméterét. Egyetlen konkrét hirdetést lehetett találni az interneten, majd háromezer euró volt az ár, amennyiért egy másfél szobás lakást kínáltak ott. Hogy a többi már elkelt-e, vagy még szándékosan visszatartogatnak lakásokat későbbre, nem tudom, s hidegen is hagy. Elég volt belegondolni abba is, hogy egy harminc négyzetméteres kis kégliért oda kellene adni nem létező, közel százezer eurót. Ilyenkor tényleg nem nagy mozgástér marad egy nagyváros máshonnan érkezett és saját ingatlan nélküli lakójának, mint a jó öreg albérlet, annak minden viszontagságával. A tudat, hogy havonta vándorol a pénzed a bankszámládról más zsebébe, miközben te maradsz ugyanott. Nem elsősorban fizikai elhelyezkedési értelemben. Az albérleti díj felfal mindent, vagy legalábbis pont annyit, amennyiből kicsit talán még ezekben a méregdrága bugyrokban is előre lehetne mozdulni. A bizonytalanság állandó. Egy hónap múlva is ott lakhatsz? Vagy ismét dobozolhatsz, költözhetsz, alkalmazkodhatsz?
Nem újdonság, hogy a lakáspiac elszállt. Amíg albérletben töltött éveid alatt a bérleti díjak emelkedtek, az ingatlanárak is az égbe szöktek. Ördögi kör, pont annyi pénzed nincs soha, hogy kiszabadulj belőle. A szakadék nő – te egyre távolabb kerülsz attól, hogy valaha átlépd. Az albérlet nem átmenet, ahogyan azt modernéknél hirdetik. Csapda, ami bezár.
