Az újvidéki Nejlonpiac a tartományi székváros egyik fontos pontja. Nemcsak vásárolni járnak ide az emberek, hanem pihenni, beszélgetni, régi ismerősökkel találkozni. Kávé, sör vagy pljeskavica mellett gyorsabban elmúlik a vasárnap délelőtt, az idő az ebédig. Rendszeresen eljárnak erre a helyre azok is, akik tétlenül szokták morzsolgatni vasárnapjaikat, nem járnak se templomba, se kocsmába (igaz ezekből mind kevesebb van), se maszekolni, de azok is, akiknek valamilyen szerszámra, pótalkatrészre van szükségük, és „csak” beugranak valami apróságért, aztán pedig rögtön rohannak tovább munkájuk után – függetlenül attól, hogy vasárnap van.
Van, aki napos csibét, nyulat, apró háziállatot, valamilyen szaporítóanyagot, mondjuk gyümölcsfát vásárol, s van, aki élelmiszerért jár oda, melyet Magyarországról hoznak azok, akik alapfoglalkozásként űzik a piacozást. Ismerek olyanokat, akik már évtizedek óta a piacokon „öltözködnek”, azóta, amióta a titói éra befejeződött, az életszínvonal drasztikusan csökkent, és sehogy nem tudja elérni a múlt század kilencvenes évei előttit.
Nadrágot, pólót, tavaszi kabátot, cipőt, szandált, mindent külföldről hoznak a szemfüles kereskedők, főként törökországi portéka ez, új cuccok, de hamisított márkák, jóval olcsóbban meg lehet szerezni őket, mint a nagy bevásárlóközpontok márkás boltjaiban, amelyekből egyébként sok van a városban, és amelyek között van olyan is, amelyik szintén hamisított márkákat árul, csak jóval magasabb áron, mint kinn a piacon. Mindegy, a csillogást meg kell fizetni, a „nejlonon” pedig az ember a pult mellett próbál, rögtönzött öltözőben.
Bár sokan arra esküdöznek, hogy a legnagyobb a kínálat vasárnap, megéri eljönni pénteki, meg szombati napokon is, legalábbis ezt állítják azok, akik jártasak a piacozásban…
