Éva értetlenkedve meredt kiskertjére. Négy lapátlevelű dísznövénye közül egy szőrén-szálán eltűnt. Néhány perc elmélkedés után rájött, hogy feltehetőleg középkorú szomszédasszonya a tettes. Az utóbbi egy évben folyamatosan arra panaszkodott, hogy az egyik növénynek egy levele a járdára hajlik, és ez veszélyes a lakókra nézve, hiszen bármikor megcsúszhatnak a levélen és eleshetnek. A nő arra is emlékezett, hogy a nyugdíjas hölgy a tél beállta előtt önként jelentkezett, hogy megtisztítja Éva kiskertjét, és amikor az szabadkozni kezdett, hogy a néni ne fárassza magát ilyesmivel, megnyugtatta, hogy egyébként is unatkozik, és örül, ha elfoglalhatja magát valamivel. Az asszony feltehetőleg ekkor távolította el a veszélyesnek kikiáltott növényt.
Bezzeg amikor a lakótömb előtti járdát hó és jég borította, a hét lakás lakója közül senkinek nem jutott eszébe megtisztítani az aszfaltot, Éva volt, aki naponta többször is járhatóvá tette. Vagy amikor a napokban erős szél fújt, és a környék összes szemetét az épület elé hordta, akkor sem jutott eszébe senkinek összeszedni a hulladékot. Pedig ez olyan munka, ami az idős nő erejét sem haladta volna meg. De nem, ismét Éva volt az, aki megtisztította az épület környékét.
Érdekes dolog a szomszédi figyelmesség és felelősségérzet – morfondírozott Éva, miközben lehajolt, és elkezdte tépkedni az elszáradt leveleket a megmaradt három lapátlevelű dísznövényéről, végül pedig letépett egy zöld levelet is, ami egyre határozottabban a járda felé kezdett el nőni.
