Higgyék el, soha az életben nem dobtam el sem a saját házunk, sem más háza előtt sem cukorkáspapírt, sem szörpös flakont, mégis nem győzöm a fűből összeszedni a szemetet. Persze, sejtem, hogy a szomszédokhoz kocsival érkezők a szemetelők, hisz a múltkor is a szomszédlány udvarlója, miközben az ifjú hölgyre várakozott a járműben, egy határozott mozdulattal kiürítette a kocsi hamutartójának a tartalmát a fűbe, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Persze, én még szerencsés vagyok, mert zsákutcában lakom. A szomszédos, forgalmas utcán üzletet fenntartó ifjú borbélynak még inkább meggyűlik a baja a szemetelőkkel. Minden reggel azzal indul a munkanapja, hogy fél zacskónyi szemetet összegyűjt az üzlet előtt: sörös doboz, a rágcsálnivalók színes csomagolóanyaga, péksüteményes zacskó, cigarettásdoboz, újságpapír.... kerül a műanyag zacskóba minden áldott nap. Ezt követően gondosan tisztára söpri a járdát is.
– Nem tehetek róla, engem úgy nevelt az anyám, hogy az utcának is ragyognia kell a tisztaságtól – mondja. Ebből is látszik, hogy otthoni nevelés, intelligencia, kultúra kérdése az utcán való viselkedés, a szemetelés is.
