Hát túléltük ezt a nagy vihart is. A legfélelmetesebb az volt benne, hogy szinte morajlott. Újvidéken, egy telepi házban voltunk ismerőseinknél azon a szombat estén, s csak akkor döbbentünk rá, hogy valami történik, amikor meghallottuk a szokatlan zajt, ahol egyébként csak a város szokásos esti morajlása hallatszik. Tényleg félelmetes volt. Haza akartunk rohanni, hátha baj van, de mire elhatároztuk, már vége is lett. Később láttuk az interneten, hogy Újvidéken is sodorta a szél a cserepeket a házak tetejéről, sőt néhány helyen villanyoszlopokat és fákat is ledöntött. Szerencsére ennél nagyobb kárt nem okozott, senki sem sérült meg.
A február elejei szélvihar nem volt ilyen erős, de tovább tartott. Akkor még volt egy kevés hó, azt hordta, s kint az utakon borzasztó lehetett.
Arra figyelhettünk fel, hogy felénk is egyre gyakoribb az efféle szélsőséges időjárás. A globális klímaváltozás jelenségéről mindenki hallott, nálunk is érezhető a hatása. Még a legidősebbek sem emlékeznek akkora havazásra, mint amilyen tavaly télen volt, vagy akár az ilyen szélviharokra, sőt a mostanában tapasztalható tornádókra.
Pedig állítólag a szélsőséges időjárás elkerüli vidékünket, komolyabb következményei eddig nem voltak. Ez azt jelenti, hogy tényleg kívül esünk a zónán? Mert nálunk még nem volt akkora ítéletidő, mint például Magyarországon, ahogy a tévében láttuk.
Csak maradjunk elővigyázatosak.
