Jobban oda kellene figyelnünk egymásra, túlzottan a problémáinkba veszünk, félrehúzott szájjal sétálunk a világban, mosolytalan mindennapokat élünk. Pedig lehetne ez másként is. Jómagam gyakran keltek jóérzést másokban apró figyelmességekkel, amivel saját közérzetem is sokkal vidámabbá válik. Elég például csak egy boltocska ajtaját illemből kinyitni nők előtt, amit általában minden korosztály örömmel fogad, máris szebb lesz a napunk.
Nem kellene elfelednünk, a mai fejlett társadalmak egyik legnagyobb vívmánya a nők egyenjogúsága, amely lehetőséget teremtett rá, hogy a nők is úgy éljenek, ahogy nekik tetszik, közben azonban a nekik járó tiszteletet is meg kell adnunk. Illemből, jólneveltségből, szeretetből, tiszteletből.
A minap egy hölgy velem egy időben érkezett egy kisbolt elé, a legnagyobb természetességgel ajtót nyitottam neki, és előzékenységet tanúsítva magam elé engedtem. A középkorú nő elmosolyodott, szépen megköszönte, és belépett az ajtón. Távozása után a harmincas évei közepén járó boltosnő elképedve mondta, hogy ő már nagyon régen látott ilyet, és mennyire hiányzik a világból a nők iránti tisztelet, kevés a figyelmesség. Sokszor hiányoltam már korábban is, hogy alig látok előzékenységet, nem gondoltam, hogy ekkora az érzéketlenség.
Nem valami nagy ördöngösségről van szó, uraim, nem kell minden nőnek virágot venni, nem kell tejben-vajban füröszteni, de attól még senkinek nem tört le a keze, hogy megfogott egy kilincset, lenyomta, és tisztelettudóan maga elé engedett egy nőt a boltban, lesegítette a kabátját egy vendéglőben, átadta helyét a buszon. Nem kerül semmibe, és kellemesebbé teszi mindannyiunk napjait.
