Csupa egyetemista korú fiatal utazott velem azon a reggelen Szabadkáról a menetrend szerinti autóbuszjárattal Szegedre. A magyar határon mostanában a poggyászt az autóbuszban hagyva le kell szállni, és egy pavilonban kezelik az útlevelünket. Ez tényleg meggyorsítja az útlevélkezelést. Addig a buszban a vámosok szétnéznek. Így volt ez azon a reggelen is. Már szinte mindenki átesett az útlevél ellenőrzésen, amikor a drogkereső kutya dühödten ugatni kezdett. Azonnal jött is a sofőrünk, hogy megtudakolja, kié a piros bőrönd. A második felszólításra jelentkezett egy szelíd képű, ,,művészszakállas” fiatalember. A soffőrrel együtt odament a buszhoz, ahol gondolom már várták a vámosok – bármennyire is nyújtogattuk a nyakunkat, semmit sem láttunk az épület sarkától –, majd pár pillanat múlva a sofőr máris odahajtotta elénk a buszt, és mi a fiatalember nélkül elindultunk. Csönd volt a járműben. – Kábítószert találhattak nála? Arra reagált a kutya? –kérdeztem a mellettem ülő fiútól. – Hát, nem is kolbászra... – válaszolta közönyösen.
Sokáig foglakoztatott az ügy, hogy a szelíd tekintetű fiú ,,lebukott” a határon. Lehet, hogy emiatt az egyetemi tanulmányainak befellegzik, akár még börtönbe is kerül... Hogy lehet ilyen ostoba?! Ilyen önsorsrontó?!
