Panaszkodik az egyik fővárosi lapnál dolgozó kolléga, akit „szakmai körökben” sokan a legjobbnak tartanak. Sokan ismerik a Béga-menti városban, mert már mindenkibe „beleharapott”, aki csak megérdemelte. Nyilván voltak olyanok is, akik arra nem szolgáltak rá. Írásai miatt annak idején a tájékoztatás „éber őrének”, a hírhedt Szocialista Szövetségnek az üléseiről is kitiltották. A kollégát abban az időben lapunk (épp ebben a rovatban) elsőként vette védelembe. Persze az is terítékre került. Engem gyanúsítottak, pedig az írás alatt az E. L. kezdőbetűk szerepeltek. (Megvallom, mint kezdő újságírónak imponált is, hogy „veszélyesnek” tartottak.)
Szóval, a mindezt megélt és „túlélt” kolléga éppen most kezdett el panaszkodni. A demokráciában. Amikor hozzáfogtak a több mint egy évtizeddel ezelőtti újságíró-gyilkosságok felgöngyölítéséhez is. Megérteném, ha a fizetése késésére panaszkodna, mert mint hallom, az ő szerkesztőségében sem virágoznak a rózsák. Inkább azt nehezményezi, hogy már nem írhat úgy, mint egykor. A szerkesztők „utasítgatják”, az egyre több le nem közölt írás után pedig beindult az öncenzúra is.
Hiába van Bánát legnagyobb városa most is tele újságba való „gyöngyszemekkel”, amikor nem lehet megírni: a pártkáderek foglalkoztatásáról, a haladók és a szocialisták hatalmi harcáról, a „komitét” épülete körüli viszályról. Akadnának „kis” témák is. Mint a minapi alapkő-letétel, amikor a mesterek az „ünnepség után” megmosták a talicskát és visszavitték az üzletbe, ahonnan kölcsönvették…
Nagybecskerek továbbra is az újságírás aranybányája – csak az a baj, hogy már nincs kinek termelni.
