Szkeptikus vagyok az időmérlegfelmérés-eredmények hitelessége tekintetében. Bízom benne, hogy amikor egy, a közelmúltban a médiában megjelentetett újabb felmérés eredményeit értékeltem, a benyomásom, miszerint sok esetben a felmérések alkalmával kézbe vett kérdőívekben feltett kérdésekre az alanyok összevissza válaszolgatnak, ezúttal még valós is... Elszörnyedve, meghökkenve olvastam ugyanis: Magyarországon átlagosan napi négy percet fordítanak intim együttlétre a tíztől nyolcvannégy éves korosztály tagjai közül kikerülő megkérdezettek. Intim együttléten minden érzelmi megnyilvánulással járó gesztust, beszélgetést, érintést értettek. Ezek szerint sokan a környezetünkben arra fordítanának legkevesebb figyelmet, ami az életünk értelme: a beszélgetésre, meghallgatásra, simogatásra, ölelésre? Hogy az utóbbinál maradjunk... Persze nem minden ölelés egyforma, de a többsége gyógyítja a lelket, növeli a biztonságérzetet, bizalmat állít helyre, sérelmeket old, és képes olyan érzelmeket is közvetíteni, amelyeket sokszor szavakkal nem is tudunk kifejezni. Virginia Satir pszichológus értékelése szerint napi négy ölelésre van szükség a túléléshez. Napi nyolc ölelés kell a szinten tartáshoz. Napi tizenkét ölelés a fejlődéshez. Hogy még egy napvilágot látott friss kutatási eredményről is szóljunk: napi húsz másodperc ölelés szükségeltetne, hogy egészségesebb, boldogabb emberré legyünk. A saját egyik intim légkörben, napról napra megélendő ölelés-terápiámat szívből javaslom követésre. Két kisgyermeket nevelünk. Nekik nem egy, hanem – kedves alkudozások sora után - több (esti) mesét is olvasok napról napra. Egy-egy ilyen meseolvasást pedig, amely terjedelme sokszorosa a négy percnek, még kötelezően követ az újabb olvasás miatti alkudozás, puszilgatás....
