Nagyon úgy tűnik, hogy a következő hónapokban kétszer is az urnák elé kell vonulnunk. Itthon a rettentően haladók olyannyira magabiztosak a dolgukban (ilyen macska mellett...), hogy már koalíciós partnerek sem kellenek nekik a kormányzásban, Magyarországon pedig ismét elmúlt négy év, így áprilisban választások lesznek.
Lehet, hogy égbekiáltó bűn, de bevallom, hogy engem a magyarországi voksolás érdekel jobban. Egyrészt azért, mert a mindenkori Belgrádtól már régóta nem várunk semmit (de azt rendszeresen meg is kapjuk), másrészt azért, mert 2004 decembere óta Gyurcsány-viszketegségem van, azaz mindjárt kínos vakaródzásba kezdek, ha a volt miniszterelnököt meglátom a tévén. A gyászos népszavazás után megfogadtam, a majdani útlevelet csak úgy fogadom el, ha az szavazati joggal is jár. Eszem ágában sincs befolyásolni az ott élő emberek életét, de úgy tartom, Öszöd sztárja sem nekünk, sem a magyarországi magyaroknak nincs a javára. Sőt.
Persze, fontos nekem Vajdaság sorsa is. Nem jósolok nagy jövőt a mostani tartományi hatalomnak, de nem tetszett nekem a dolog eddig sem, mert belenyugodott a belgrádi 7 százalékos morzsába. Ez a nevetséges alamizsna nem változik ezentúl sem, akárkire is szavazok, s csak a Brüsszellel való tárgyalások megkezdését várom, meg azokat a belgrádi politikusok számára kínos pillanatokat, amikor az EU-ban közlik velük, hogy a gyarmatosítás kora elmúlt, illetve átalakult, s más javait nem lehet egyszerűen lenyúlni. Rafináltabb módon kell ezeket a dolgokat csinálni. Úgy, EU-s módszerrel.
