Hurrá, örömujjongtam a minap, amikor közhírré tették, hogy már csak végszavazásra vár a magyar parlament által elfogadott törvény, amely licencvizsga és diplomahonosítás nélkül lehetővé teszi a kínai orvosoknak Magyarországon a praktizálást.
Majd egy rádiós vitaműsorban hosszasan ecsetelték, hogy ez miért jó, és miért nem. A szakma kevésbé ujjong azért, mert a kínai orvosoktól csupán egy igazolást kérnének arról, hogy az illetőt odahaza nem tiltották el hivatása gyakorlásától, vagy nem folyik ellene eljárás. Mivel a kínai orvosi egyetemeken szerzett diploma nem azonos értékű a nyugati országokban megszerezhető orvosi diplomával, ezért Európa összes országában az orvosi egyetem elvégzése után, kiegészítő kurzus keretében oktatják a kínai orvoslást.
Nyílt titok, hogy Magyarországról tömegesen vándorolnak ki a fejlettebb uniós országokba, de a tengeren túlra is az orvosok. Tavaly készült a számítás, hogy míg Magyarországon egy kezdő orvos hivatalosan 600 eurót vág zsebre havonta, addig egy képzettség nélküli mosogató Írországban 1211 eurót. (Arról meg jobb, ha szót se ejtünk, hogy Németországban megtelepedett orvos nettójövedelme már 2011-ben átlagosan 13 803 euró volt – havonta!)
Érthető tehát a magyar orvosok elvándorlása, és érthető a magyar kormány „hiánypótló intézkedése” is, ám még sok a nyitott kérdés. Nem tudni például, hogy a kínai gyógyítóknak be kell-e lépniük az orvosi kamarába, kaphatnak-e receptírási jogot. De majd a szakpolitika menet közben szépen szabályozni fogja ezt is.
Hogy miért foglalkoztat engem ennyire a kínai orvosok diplomahonosítás nélküli praktizálása? Mert abban reménykedem, hogy egyszer a „határon túli magyarok” is leszek még oly kedvesek az édes anyahonnak, mint a kínaiak, és megeshet, hogy a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar mesterképzésen is eredményesen túljutott hallgatójának engedélyezik a diplomája honosítását. Nem elismerik, honosítás nélkül, mint a kínai orvosokét – ekkora ábrándokat ne kergessünk. De hogy „határon túli magyar” diplomás fiatalnak az anyahonban újra el kell végeznie egy főiskolát, ha arra akar vetemedni, hogy érvényesítse, hasznosítsa azt a tudást, amit kemény munkával itthon megszerzett, az mégis abszurdum.
Emlékszem, forrt a közvélemény, pro és kontra, amikor a Magyarországon tanult fiataljaink próbálták itthon honosítani az ott megszerzett diplomájukat. Most meg az itt végzett fiatallal járatják a kálváriát, újabbnál újabb bizonyítékokat követelve (busás illetékekkel fűszerezve) arról, hogy ez az oktatás is ér valamit – majd végül mégis elutasító választ adnak.
Orvos legyek keleten, vagy mosogató nyugaton? – ezzel a címmel jelent meg hajdan az az ír mosogatós cikk. Én meg felteszem a kérdést: határon túli magyar vagy kínai legyek Magyarországon…
