Durr, durr! Összerezzenek a közelemben levő emberekkel együtt. Megint egy átkozott petárdadobáló csürhe társaság ‒ gondolom magamban dühösen. Egyáltalán hogy van pofájuk megzavarni a nyugalmamat és a többi polgártársam életét? Miféle tyúkeszű szülő az, aki jóváhagyja, hogy az elkanászosodott kölyke megzavarja a köznyugalmat? Az illetékes hatóságoknak az értelmi képessége a bozontos farkú rókamangusztáéval vetekszik, hogy tétlenül nézik a kiskorúak gengszterekké válását? KI az vagy MI az, ami megállítaná ezeket a neveletlen porontyokat, hogy emberi hulladékká váljanak?
Ezrével záporoznak bennem a felháborodott kérdések, mikor az általam közellenségnek titulált hordát szemügyre veszem. Az elképedéstől kikerekedik a szemem és elakad a lélegzetem. Megtörölgetem a szemüvegem, de mindhiába. Sajnos jól látom: a falka tagjai nem lehetnek idősebbek 11-12 évnél. Nem, ezek 10 alatt vannak! Most csodálkozunk és kérdéseket teszünk fel, hogy mi van a közbiztonsággal és mi van a fiatalokkal. Ha ezek ilyen korban magasról tojnak a polgártársak érzelmi és szellemi világára, ha ilyen fiatalon érdektelenek a körülöttük lévő emberekre, akkor semmi jóra nem számíthatunk.
Szerintem egy megoldás létezik erre a komoly társadalmi problémára. És itt nem csak a petárdadobáló suhancokra gondolok, hanem a többi verekedős és az erejével nem bíró kölykökre is. A gyerekeket le kellene dobni a kongói dzsungelbe, ahol a kormánykatonák és a lázadók lövik egymást. A frontvonalban aztán kedvükre hajigálhatnák a petárdáikat és kiélhetnék a harcias vágyaikat. Közben a szülőkről sem feledkeznék meg, őket a polgárháború sújtotta Szíriába, mondjuk Aleppóba vagy Damaszkuszba tenném ki. A szülők tanulmányi kirándulását arra az időpontra tenném, mikor a légierő támogatásával éppen nehéztüzérséggel lövik és bombázzák az említett városokat. Ha a pimasz kölykök és a felelőtlen szülők túlélnék az első leckét, akkor megengedném nekik, hogy találkozzanak Szudánban, a kietlen Dárfúr tartományban. Az éhező, szomjazó és öldöklő földi pokolban megvitathatnák a tapasztalataikat. Ha a második leckét is túlélnék, akkor visszaengedném őket Szerbiába, és végre nyugodtan várhatnám a városi buszt a megállóban.
