A karácsonyi és újévi ünnepek táján gyakrabban jut eszébe sok embernek, hogy valamilyen módon segítsen (sokkal) nehezebb sorsú társain. Különösen a karácsonyi időszakban van ez így.
Jó reggelt
Nem én írtam. Mi több, amikor egyszer régen elolvastam, annyira tetszett, hogy nagyon sajnáltam, hogy nem én írtam.
Magamra kapom a kabátot, a sálat. Lesietek a lépcsőn.
Kutyákat sétáltatok 250 dináros kezdeti órabérért, a díjszabás végső soron attól függ, hogy házi kedvence milyen fajtájú, és mennyire szófogadó – áll egy újvidéki kutyaeledel-árusító üzlet kirakatában a hirdetés.
Karácsony. Nagyanyó homály fedte szobájának a sarkában, az almárium tetején aprócska karácsonyfa, talán krepp-papírtól zöldellnek a kertből kivágott sarjú elágazó gallyai.
„Miért nem ír soha a mester, az ember a bal kezével is foghatja a bambuszecsetet. Bölcs tanításai így elvesznek a világ számára” – szólította meg Ten-ni az est előtti prédikációra menet az eget kémlelő Csen mestert, a Sárga-folyó kolostor apátját, aki még valamikor nagyon régen elveszítette a jobb kezét.

