Jó reggelt

Nyáron megszokhattuk – főleg ha a sokáig alvók táborába tartozunk –, hogy olykor arra ébredünk, ismerősök vagy ismeretlenek éppen a házunk előtt állnak meg beszélgetni, és lassan magunkhoz térve legelőször embertársaink problémája, bánata, öröme üti meg a fülünket. Ez ugye abszolút érthető, abban az időszakban ugyanis egész éjszaka nyitva állnak az ablakok.

Újév után, azaz már másnap, a szilveszteri macskajaj kínjai között gyötrődve fogadkozni kezdünk, hogy soha, de soha többé az életben, még egy kortyot sem..., és letesszük a cigarettát is, meg nem eszünk zsíros ételt sem, mert a józan ész azt diktálja, meg az orvosunk is.

Ugye mindenki ismeri a világ legnagyobb csokiszakértőjének, Gombóc Artúrnak a nézetét, miszerint mindegy, hogy egy csokoládé kicsi, nagy, kerek, lyukas, töltött, ét, mogyorós, gesztenyés vagy akármilyenes, nagy világtalálmány, és csak egyetlen biztos helye létezik: a pocak? Könnyű azonosulni e Gombóc Artúr-i nézettel, hisz ki ne szeretné a Csokit, így, nagybetűvel, ugyanis már-már annyira jelentős „találmány”, hogy szinte nevesíteni lehetne, ha csak egy fajtája létezne, de így, hogy (hála a teremtőnek!

Bort, búzát, békességet! Bőséget, egészséget, jókedvet, békét kívántak egymásnak régen, és valószínűleg hittek is a kimondott szó erejében.

Vannak emberek, akik ugyan nem büszkélkedhetnek figyelemre méltó tulajdonságokkal, s habár ezt ők nem „érzik”, elsősorban harsányságukkal igyekeznek magukra vonni a figyelmet. Ezt a jelenséget minden bizonnyal sokan tapasztalják.

Az apámmal már évek óta azon morfondírozunk, hogyan lehet a tojás neve tojás. Merthogy a tojás az maga a folyamat, a végterméke ennek a folyamatnak a tojat.