Az óbecsei önkormányzat erre az évre négy pályázatot jelentetett meg a civil szervezetek részére. A május 5-én, hétfőn megjelent pályázat szerint csaknem 16 millió dinárt osztanak szét a civil szervezetek projektjeire, illetve azok társfinanszírozására.
Óbecse
Csütörtökön az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben vendégszerepel Tóth Edu magyarországi humorista és szerző, aki 2010 óta a Dumaszínház fellépője.
– Edu vajdasági turnéjának első állomása Óbecse, utána 9-én Magyarkanizsán, 10-én pedig Szabadkán lép fel.
A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, a SECPA egyesülettel közösen, ebben az évben is megszervezi az üres vegyszeres flakonok elszállítását. Elmondásuk szerint fontos, hogy megóvjuk környezetünket, amiben a falugazdász-hálózat munkatársai is segédkeznek.
Az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézményben lezárult a jelentkezési időszak a következő tanévre. Összesen 295 gyermek jelentkezett be az 2025/2026-os tanévre az intézménybe, de csak 239...
A hagyományokhoz híven ünnepélyes gálaműsorral és díjátadóval zárult vasárnap az óbecsei Városi Színházban az idei, 58. Középiskolások Művészeti Vetélkedője. Az eseményen újra bemutatkoztak az első...
Óbecsén a hétvégén a középiskolásoké a főszerep, ugyanis pénteken délután megkezdődött a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntője a Városi Színházban. A rendezvényt Kiss Igor, az óbecsei köz...