Az idei tanévben 65 elsős kisdiák kezdte meg alapfokú zenei tanulmányait az adai Bartók Béla Zeneiskolában, illetve annak moholi iskolarészlegében.
Vajdaság/Ada
A Doroszlón élő és alkotó L. Móger Tímea költő, újságíró és művelődésszervező ötödik kötetét, a Sajátfalu című verseskötet szerdán mutatták be Adán a Szarvas Gábor Könyvtárban a Hazavárlak...
Népünnepély volt vasárnap Moholon a vásártéren, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a Moholi Parasztolimpiát, amelyen ezúttal is eldőlt, hogy a hét induló csapat közül kik a környék legjobb...
Szeptembertől ismét folytatódik a megszokott munka a próbákon öt korosztályban az adai–moholi Venus+ DC Táncklubban, ahol nyáron sem volt pihenés a lányoknak, akik fellépésekkel és munkával...
Az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából a napokban elsősegély-bemutatót tartottak Adán a Vöröskeresztben a humanitárius szervezet munkatársai.
Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere kedden Boja Patyi Sarolta, a Čika Jova Zmaj Gyermekintézmény igazgatója kíséretében megtekintette az adai Csillagszeműek bölcsőde felújított épületét.
Az adai székhelyű Jancsi Bohóc Bábszínháza Egyesület jól ismert vidékünk kisgyermekei és szüleik körében kiváló bábelőadásaikról, amelyeket magyar és szerb nyelven mutatnak be. Az adai és moholi...
Szeptember 7-én zárul az Ada és Mohol közötti közkutaknál megépítendő vízgyár közbeszerzési pályázata, amelynek révén meghatározzák a beruházást kivitelező céget. Amennyiben nem érkezik fellebbezés...