2024. március 29., péntek

Kappadókia csodája Szerémségben

Először repülnek fel turistákat szállító hőlégballonok Szerbiában

Idegenforgalmi szempontból történelmi eseménynek lehetünk tanúi pár nap múlva, amikor hőlégballonok emelkednek majd a levegőbe a Krčedin sziget érintetlen természete fölé – mondta Nenad Ivanišević gazdasági és idegenforgalmi titkár azon a sajtótájékoztatón, amelyen egyedülálló projektumot mutattak be a tartományi kormány épületében. Szombattól ugyanis éppúgy emelkednek majd a magasba a turistákat szállító a hőlégballonok Inđija község fölé, ahogyan azt a törökországi mesés Kappadókia területén teszik már csaknem három évtizede.

A szerémségi sziget éppoly érintetlen természeti adottságokkal büszkélkedik, mint a világhírű török terület. Kappadókia 1987 óta a Világörökség része, és az UNESCO védelme alatt áll. Az álomszerű természeti adottságai hihetetlen tömegeket vonzanak: az emberek évszázadokon át alakították ki laktereiket a vulkánok által formált kőzetekben, és imádkoztak Istenhez abban a csaknem kétezer keresztény templomban, amely a természetvédelmi területen van – ecsetelte a török vidék szépségeit Milan Bogojević, az Inđijai Idegenfogalmi Szervezet igazgatója.

Az igazgató hozzátette: Kappadókia természeti szépségeit éppúgy élvezik a vadlovak, mint amilyen szabadon mozognak a szerémségi Krčedin szigeten is. A párhuzam adta az ötletet a Inđijai Idegenfogalmi Szervezetnek ahhoz, hogy a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság támogatásával megvalósítsa a Szerémségi Kappadókia projektumot. A kezdeményezés regionális szinten is egyedülálló – mondta a turisztikai szervezet igazgatója.

– Azt, hogy a projektum Vajdaság és Szerbia mellett a régióban is megállja a helyét, már a jegyek elővételéből látszik. A hazai és a külföldi utazási irodák már az eladás első két órájában csatolták a kínálatukhoz a hőlégballonok indulását. Készen várták hát a hivatalos bejelentést, és már az első napon befutott egy külföldi csoport látogatása a nyitónapra. A Krčedin sziget egyébként is sokakat vonz Inđija községbe: Zasavica mellett ugyanis az egyetlen olyan terület, amely érintetlen természeti adottságokkal rendelkezik. A hőlégballonokkal tulajdonképpen ezen adottság idegenforgalmi lehetőségeit szeretnénk fejleszteni. A helyi turisztikai szervezet az idén egy katamaránt is beszerzett, hisz a szigetet kizárólag vízi úton lehet körbejárni és megközelíteni. A csoportos látogatásokra egy nagyobb hajót is biztosítunk az idényben ahhoz, hogy a turistáknak egyedülálló élményt biztosítsunk. Földön érkeznek ugyanis, vízen jutnak el az érintetlen természethez, amelyet tűz segítségével levegőbe emelkedve is megcsodálhatnak. Így a négy elem találkozását élvezhetik Inđija községben – utalt a lehetőségre Milan Bogojević.

Az igazgató kiemelte, hogy Szerbia légterében az eddigiekben csak sportjellegű hőlégballonos fesztiválokat szerveztek, idegenforgalmi lehetőségként viszont először kínálják fel az országban. A felszerelés is teljesen más: a természetvédelmi területről induló hőléballonok ugyanis egyszerre húsz személyt tudnak kényelmesen szállítani. Inđija községben jelenleg hét olyan hőlégballon várja a látogatókat, amelyeknek a kosara csaknem öt és fél méteres, és 60–80 méter magasságig is fel tudnak kapaszkodni a levegőbe. A Krčedin sziget fölé emelkedve akár Újvidékig is el lehet majd látni – állította Milan Bogojević.

A Szerémségi Kappadókia projektumot a tartományi kormány épületében mutatták be a nyilvánosságnak (Fotó: Dávid Csilla)

A Szerémségi Kappadókia projektumot a tartományi kormány épületében mutatták be a nyilvánosságnak (Fotó: Dávid Csilla)

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy Szerbiában még nincsenek képzett pilóták, akik az említett hőlégballonokat irányíthatnák. Hétfő óta 12 törökországi pilóta tartózkodik a szerémségi városban, és a következő két hónapban ők szállítják majd a hőlégballonok iránt érdeklődő turistákat. A földi irányítókat azonban már idehaza képezték ki az elmúlt időszakban: csaknem 20 személyt sikerült megfelelően felkészíteni arra, hogy az idény alatt megfeleljenek azoknak a szigorú előírásoknak, amelyek az idegenforgalmi jellegű hőlégballonozást szabályozzák – utalt a biztonsági rendelkezések betartásának jelentőségére Murat Çoban, a törökországi Kapadokya Kaya Balloons cég képviselője, aki 27 évvel ezelőtt már egyszer történelmet írt a saját országában. Egyike volt ugyanis azoknak, akik meg szerették volna mutatni a világnak Kappadókia varázsát, amelynek szépségei csak azután kezdtek elismertté válni, miután hőlégballonok emelkedtek a természetvédelmi terület fölé. Ma már éves szinten 800 ezer utast szállítanak a török pilóták Kappadókia felett, és több mint 2 millióan látogatják a területet – utalt a hőlégballonok vonzerejére a török cég tulajdonosa.

A szerémségi hőlégballonos kiránduláshoz már árusítják a jegyeket: a csütörtöki hivatalos megnyitót követően az első turisták június 3-án láthatják felülnézetből a Krčedin szigetet és környékét. A tízperces élményért személyenként 5940 dinárt kérnek el a projektem megvalósítói, akik augusztus végéig biztosítják a lehetőséget az érintetlen természet csodálóinak.