2024. április 19., péntek

A Közegellenállás riportpályázat nyertesei

Vasárnap tartják meg a díjátadó ünnepséget Padén, a Keszég Károly Emléknapon

Színvonalas munkák érkeztek az idei, sorrendben huszonnegyedik Közegellenállás riportpályázatra, amelyen a Madár Anikó, az Újvidéki Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a tavalyi pályázat nyertese, Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese és Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője alkotta zsűri döntése értelmében az első helyezést az Egyedül halunk meg? – A család peremére szorul idősek tragédiája (jelige: Solus), a másodikat Az anyák mögötti fény (jelige: Anyacsavar), a harmadikat pedig az Európa még csendes… (jelige: Gillan) című riport szerzője érdemelte ki. A bírálóbizottság ezenkívül egy különdíjat is kiosztott, amelyet az Illúzióromboló riport szülőfalummal (jelige: Vérehulló fecskefű) című írás szerzőjének ítéltek oda.

A riportpályázat meghirdetője, a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör szeretettel várja a nyerteseket a díjátadóra, amelyet vasárnap délután tartanak meg Padén, a Keszég Károly Emléknapon. A rendezvény programja 16 órától gyászmisével kezdődik a katolikus temető kápolnájában, majd koszorúzással folytatódik Keszég Károly újságíró sírjánál. Máriás Endre A siker arcai – A mindennapok harcai című kötetének bemutatóját 17 órától kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, 17.30-tól pedig kezdetét veszi a művelődési műsor, amelynek keretében átadják a XXIV. Közegellenállás riportpályázat díjait is.