2023. május 30., kedd

Sport

A magyarkanizsai lányok bajnoki bronzérmesek

Harmadik a TSC női csapata

A 3. helyről döntő találkozót a vendégek kezdték jobban, a 8. percben ugyanis Barjaktarović lapos lövése Vesić kapujának bal alsó sarkában kötött ki.

Arsić harmadik

Jovana Arsić bronzérmet szerzett a bledi evezős Európa-bajnokságon, a szerbiai versenyző az egypárevezősök 2000 méteres távját 7:31,86 perc alatt teljesítette és ért harmadikként a célba.

Bronz a címvédőnek

Vasárnap Varasdon befejeződött a 10. csapat-világbajnokság tekében, amelyen a férfi címvédő Szerbiának ezúttal meg kellett elégednie a bronzéremmel, miután az elődöntőben 6:2 arányban veszített...

Remek idényt zárhat a Vojvodina, a székvárosiak néhány nappal ezelőtt még a hazai bajnoki címet ünnepelték, a hétvégén újabb trófeát szerezhetnek (Fotó: KK Vojvodina)

Előny a Vojvodinánál

Az Európa-kupa döntőjének első találkozóján a Vojvodina hazai pályán hét góllal legyőzte a címvédő Nærbø együttesét, így kedvező helyzetből várhatja a norvégiai visszavágót.

Az első nagy skalpot a jelenleg az ATP-listán 130. helyen álló Fabio Fognini vette le (Fotó: Beta/AP)

Fucsovics következik – ötödször

Novak Đoković tegnap pályafutása 70. Grand Slam-tornáján rajtolt. A szerb a párizsi 1. fordulóban rutinosan nyert a szerb származású amerikai Aleksandar Kovačević ellen, a 2. fordulóban pedig az...

Nunnally-ék számára nem okozott gondot az ellenfél védelmének feltörése (Fotó: Beta)

Belgrádban nem volt kérdés

Alakul a szerb örökrangadó a regionális ABA-liga fináléjában. A Partizan ugyanis a Cedevita Olimpija elleni első elődöntős mérkőzésén könnyedén nyert, így már csak egy sikerre van szüksége, hogy...