Magánlátogatásra Romániába érkezett pénteken III. Károly brit uralkodó, aki korábban, walesi hercegként rendszeres vendégnek számított az országban.
Közélet/Európa
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken újabb haditanácsülést hívott össze, amelyen elrendelte az ország összes óvóhelyének felülvizsgálatát – tájékoztatott maga az államfő a Telegram üzenetküldő...
Ruhátlanul felmászott a vatikáni Szent Péter-bazilika főoltárára egy férfi csütörtök este, hogy így tiltakozzon az ukrajnai háború ellen.
Több tanuló is megsebesült, miután két helyi banda között konfliktus alakult ki Svédországban, a késelés sérültjeit kórházban ápolják – közölte a svéd rendőrség.
Az ukrán főváros egyik forgalmas útján közlekedő személygépkocsi fedélzeti kamerája rögzítette azt a pillanatot, amikor a mozgásban lévő autók közé egy rakéta csapódott – írja az N1 hírportál.
Oroszország támogatja Szerbiát a koszovói helyzet eszkalálódása fényében, és álláspontja szerint tiszteletben kell tartani a koszovói szerbek jogait és érdekeit – jelentette ki Dmitrij Peszkov...
Ursula Von der Leyen: Új terv az Európai Unió és a Nyugat Balkán kapcsolatának közelítésére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke új tervet jelentett be a Nyugat-Balkánnak az Európai...
Erősebb NATO-jelenlétet szorgalmazott a szövetség keleti szárnyán Gitanas Nauseda litván elnök az Ukrajna elleni orosz háború folytatódása miatt.