2024. április 19., péntek

Roppant veszélyes pillanat

Dr. Végzet komoly figyelmeztetése az amerikai bankoknak

Veszélyes helyzetben van az amerikai bankrendszer, hiába emel kamatokat a Fed (a központi jegybank), nem győzedelmeskedhet – fejtette ki véleményét Nouriel Roubini, a világ egyik legtekintélyesebb közgazdásza, akit borúlátó előrejelzései miatt dr. Végzetként (Dr. Doom) is emlegetnek. A 2008. évi gazdasági válságot is megjósoló szakember a Silicon Valley Bank (SVB) minapi csődjéből eredő bajokra figyelmeztetett.

Nouriel Roubini, akit borúlátó előrejelzései miatt dr. Végzetként (Dr. Doom) is emlegetnek

Nouriel Roubini, akit borúlátó előrejelzései miatt dr. Végzetként (Dr. Doom) is emlegetnek

„Ez egy rendkívül veszélyes pillanat, mert, miközben az infláció továbbra is túl magas, az amerikai bankrendszer egyes részeiben jelentős stressz keletkezett. Ez vesztes pozícióba hozta a rendszer központi irányítóit, a Fed ugyanis az infláció elleni küzdelem, azaz a kamatemelés és az árfolyam-bizonytalanság csökkentésére irányuló törekvések között őrlődik. Ha tovább növelik a kamatokat, az még inkább megrengetheti a bankrendszert, ha viszont csökkentik, azzal az infláció ismét elszabadulhat, ami stagflációs válsághoz vezetne” – figyelmeztetett Roubini a Bloomberg tévéhálózatnak adott nyilatkozatában. Hozzátette, bármelyik megoldást választják a központi bankok, nem jól választanak. A sztárközgazdász hónapokon át figyelmeztetett a hanyatlás és a stagflációs adósságválság veszélyeire, korábban pedig azt jósolta, hogy a részvények további 30 százalékot zuhanhatnak, miközben az USA magas inflációval, lassú gazdasági növekedéssel és adóssággondokkal szembesül, mindezek pedig együttvéve a 2008. évihez hasonló válságot idézhetnek elő. „Bármit is tesznek a bankok, bajban lesznek. Azt gondolom, hogy most már késő keresni a megoldást, ami megakadályozná a komoly pénzügyi megrázkódtatásokat” – szögezte le Roubini. Nézetét – mint kommentárjában az Insider online médiavállalat megállapítja – más elemzők is osztják, akik recessziót és még több tőzsdei problémát jeleznek. Közéjük tartozik Nick Colas, a DataTrek Research társalapítója, aki az Insidernek azt nyilatkozta, hogy jövőre hanyatlással számol, valamint Jeffrey Gundlach ismert üzletember, befektető, aki szerint a következő négy hónap hozhat kifejezett visszaesést.

Piaci elemzők arra számítanak, hogy a Fed még ezen a héten újabb 25 bázisponttal emeli a kamatlábat, majd később, az év folyamán csökkenti. A központi bankok az infláció elleni küzdelemben tavaly 450 bázispontos emelést hajtottak végre, s ez azzal fenyeget, hogy recesszióba taszítja az USA-t, valamint részben felelős az SVB és más amerikai bankok hatalmas veszteségeiért is – mondják a pénzügyi szakértők.

Nyitókép: Nouriel Roubini, akit borúlátó előrejelzései miatt dr. Végzetként (Dr. Doom) is emlegetnek