2024. április 25., csütörtök

Hercegszöllős a hitviták tüzében

Lábadi Károly drávaszögi értékmentése II.

Lábadi Károly Hercegszöllős és zsinata (2022) című könyve egyszerre várostörténeti és egyháztörténeti monográfia, úgy, hogy munkájában mindvégig nemzeti történelmünk meghatározó, jelentős eseményeinek részleteiről szól. A török megszállás idején Baranya és a Drávaszög a föllángolt hitviták vidéke volt, az elüldözött katolikus klérus és a menekülő hívek helyébe az evangéliumi megújulás hirdetői érkeztek, így történhetett, hogy a föllángoló felekezeti viták olykor áldozatokat is követeltek.

Hercegszöllősön a reformáció térhódítása előtt a katolikusoknak már temploma és jól működő plébániahivatala volt. A török hódoltság alatt a megfogyatkozott katolikusok lelki gondozását és vigasztalását a ferencesek látták el, akik feltehetően a mohácsi és az eszéki kolostoraikból érkeztek a vidékre. A lelki gondozásnak, a hit iránti érdeklődésnek volt az eredménye – emelte ki könyvében Lábadi Károly –, hogy Hercegszöllősi Balázs, aki 1546-ban született, 1566-ban Bécsben belépett a jezsuita rendbe. „A hivatalos egyház azonban nem nézte jó szemmel a néphez közelebb álló szerzetesrend tagjainak ténykedését. 1642-ben Bosnyák István pécsi püspök panaszt emelt Rómában a Szentszéknél bizonyos misszionáriusok ellen, akik Magyarországon és Szlavónia töröktől megszállt részein vándor lelkipásztorkodással foglalkoztak, és a hit vigaszával erősítették a híveket.” A bevádoltak között szerepelt Raguza Miklós is, aki a hercegszöllősi plébániáról végezte hívei lelki gondozását. Hogy a településre ki hozta el először az evangéliumi tanokat, ma már kideríthetetlen, ám az bizonyos, hogy első lelkésze a bibliai históriákat megverselő Kákonyi Péter volt. Benda Kálmán Unitáriusok a hódoltságkori Dél-Baranyában (1991) című munkájában úgy vélte: „Baranya reformációja nem felülről indult, hanem alulról, és a nép spontán, saját akaratából való csatlakozás vitte végbe.”

A Hercegszöllősi Kánonok latin nyelvű címlapja Lábadi Károly könyvében

A Hercegszöllősi Kánonok latin nyelvű címlapja Lábadi Károly könyvében

1574-ben történt a tragikus végű nagyharsányi hitvita, amelyben a reformátusok részéről Veresmarti Illés lelkész is részt vett. A heves vita során megállapították, hogy az unitáriusok hittételei „hamisak és hazugok”, ezért prédikátoraikat eretnekségért halálra ítélték, közülük Alvinczi Györgyöt helyben felakasztották. Értesülve a halálos végű felekezeti vitáról, Szokoli Musztafa pasa újabb vitára Budára rendelte a részvevőket, ő és udvara azonban az unitáriusokat hirdette ki győztesnek, Veresmarti Illést és két társát, Mányoki Péter és Siklósi Miklós prédikátort börtönbe vetették. A foglyok váltságdíj reményében levelet írtak felettesüknek, melyben egyebek mellett a következőket írták: „[…] e) Alsó-Baranyába, hova az Úr bennünket a szent szolgálatra rendelt, néhány Erdélyből kiüldözöttek tolakodtak be; f) Servet-et, Blandratát és Dávid Ferencet követők, az Isten Fiát, mint valóságos Istent, Jehovát tagadók, a szent Bibliát nyilván[osan] hamisnak és szemétnek vallók; melyet csak hallani is borzasztó! Ezek között volt különösen bizonyos Alvinczi György és Tolnai Lukács, g) kik ellen, hivatalunk szerint mi, és a szomszéd ekklézsiák lelkészei fölkelvén, Isten segélyével őket legyőztük, és hazugságban elmarasztaltuk, minek következtében a tisztviselők fegyverével is megbüntettettek. h) Lukács ugyan Pécs városából nem volt kihozható; de Alvinczi kötél-halállal végeztetett ki. […] Én az én két szolgatársammal, u. m. Kálmáncsehi Péterrel és Siklósi Miklóssal, hárman, kik Alvinczi legyőzésében közremunkálkodtunk, halálra ítéltettünk, s börtönbe vettettünk, csakis a budai és pesti becsületes kegyes bírák könyörgéseire, nagy váltság mellett bocsátattunk szabadon. Kelt Pesten, 1575. Február 17. Veresmarti Illés hercegszöllősi lelkész. Mányoki Kálmáncsehi Péter. Siklósi Miklós lelkész.” Benda Kálmán szerint a lezajlott hitvita jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Hercegszöllősön 1576. augusztus 16-án és 17-én negyven református prédikátor gyűlt össze, s megszerkesztette a Hercegszöllősi Kánonokat, melyek „nemcsak az egyházkerület életére, hanem az egész magyarországi reformátusságéra kihatással voltak”.

Lábadi Károly Hercegszöllős és zsinata című könyvében részletesen kifejtette: a XVI. században a zsinatok voltak a protestáns szuperintendenciák kormányzó és törvényhozó testületei. A lelkészi testület gyűlése a lehető legszélesebb jogkörrel volt felruházva: hatáskörébe tartozott minden, ami az egyházkerület egyetemes érdekű ügyét képezte, továbbá minden olyan magánügy is, amely a közösség szempontjából is jelentőséggel bírt. Joga volt hitvallást alkotni, s hitelvi kérdésekben dönteni, szabályokat készíthetett a szertartások miként való végzése tekintetében, meghatározhatta az egyházi tisztségviselők hatáskörét, sok egyéb mellett a fegyelmi ügyekben is döntési joga volt, az oktatásügyet teljes önállósággal intézhette, de feladatai sorába tartozott a püspökválasztás is. A XVI. század legnevezetesebb zsinatára a hitvitában már sokat próbált Veresmarti Illés püspöksége idején 1576. augusztus 16–17-én a hercegszöllősi dombon álló református templomban került sor, ahol megalkották és elfogadták a Hercegszöllősi Kánonokat, a baranyai reformátusság életét szabályozó törvénykönyvet.

Az egyháztörténeti jelentőségű hercegszöllősi zsinati végzések a történészek szerint minden bizonnyal Szegedi Kis Istvántól származnak. Ladányi Sándor úgy vélte, hogy Szegedi Kis István „lankadatlan írói munkássága és püspöki teendői közepette is szakított időt arra, már az ötvenes években, a lutheranizmusból a helvét irányhoz való átmenet idején, hogy egyházkerülete részére dolgozzon ki egyházigazgatási törvényeket. Ez az ún. baranyai kánonok néven vonult be az egyháztörténetbe.” Szegedi Kis István a tervezetét többször átdolgozhatta, s a helvét irányhoz igazíthatta; 1572. május 2-án bekövetkezett halála azonban meggátolta abban, hogy megérje tervezetének jogerőre lépését. A Hercegszöllősi Kánonokat, a baranyai reformátusság életét szabályozó törvénykönyvnek mind latin, mind magyar változatát a következő esztendőben Huszár Dávid pápai nyomdája bocsátotta közre. Lábadi Károly az elemzése végén rámutatott: az aláíróknak két névsora is létezik, ebből kifolyólag „még ma sem tudjuk pontosan, kik voltak azok, akik a baranyai mezővároskában lerakták a protestáns törvényalkotás alapjait”. Ami bizonyos, a Hercegszöllősön 1576. augusztus 16-án és 17-én történtek az elkövetkező századok során alapjaiban határozták meg Magyarország történelmét.

Nyitókép: A Hercegszöllősi Kánonok latin nyelvű címlapja Lábadi Károly könyvében