2024. március 29., péntek

Ez a hét sem indult jól

A teniszhét nem úgy kezdődött, ahogyan azt a szerbiai és a magyar teniszezők szerették volna. Dubajban így Filip Krajinović, Acapulcóban Miomir Kecmanović, Monterreyben Bondár Anna, a paui challengeren pedig Piros Zsombor kapott ki. Az első és egyelőre egyetlen győzelem a fiatal Hamad Međedović nevéhez fűződik, aki a púnai challengeren indult győzelemmel, már hat helyet javított is a ranglistán, s ha e héten is legyőzi a tajvani Cenget, még hatot halad, és Gaël Monfils elé, a 209. helyre lép.

Krajinović az első játszmában 5:2-es vezetést adott le Andrej Rubljov ellen, Kecmanović pedig ugyanilyen hátrányt dolgozott le Denis Shapovalovval szemben, végül mindkét szerbiai, a papírformának megfelelően ugyan, de elbukott.

Filip Krajinović

Filip Krajinović

Az este kezdett Dubajban Novak Đoković, Santiagóban Györe László és Dušan Lajović, Austinban pedig Gálfi Dalma. A három szerbiai esélyesnek számít, míg Gálfinak nagyon nehéz dolga lesz az ukrán Marta Kosztjukkal.

DUBAJ. – ATP-torna, 1. forduló: Rubljov–Krajinović 7:5, 6:2, A. Zverev–Lehečka 4:6, 6:3, 6:4, Griekspoor–Lestienne 6:4, 3:6, 6:2, Davidovich–Zsaziri 6:2, 6:0, Sonego–Hüsler 7:5, 6:3, Kokkinakis–Halys 6:4, 7:6.
ACAPULCO. – ATP-torna, 1. forduló: Shapovalov–Kecmanović 6:7, 6:0, 7:5, Fritz–Isner 3:6, 6:3, 6:4, Ruud–Andreozzi 6:4, 4:6, 7:6, Rune–Shelton 6:7, 6:4, 6:2, Tiafoe–Nisioka 7:6, 6:4, Paul–Gomez 6:1, 7:6.
SANTIAGO. – ATP-torna, 1. forduló: Hanfmann–Martinez 6:2, 6:0, Munar–Tabilo 6:0, 6:7, 7:6, J. M. Cerundolo–Cachin 6:4, 3:6, 6:3.
AUSTIN. –WTA-torna, 1. forduló: Kovinić–Watson 7:6, 6:4, Björklund–Parks 6:4, 4:6, 6:4, Volynets–Riske 6:3, 3:6, 6:0, Blinkova–Li 6:4, 6:4.
MONTERREY. – WTA-torna, 1. forduló: Dzsu–Bondár 6:4, 7:6, Schmiedlová–Bouzková 6:4, 6:2, Dolehide–Niemeier 6:1, 6:0, Bonaventure–Papamihail 7:6, 4:6, 6:1.
PAU. – Challenger, 1. forduló: Bergs–Piros 4:6, 6:2, 6:3.
PÚNA. – Challenger, 1. forduló: Međedović–Morija 6:3, 6:4.

Nyitókép: Filip Krajinović