2024. április 26., péntek

Meggyógyítani az egészségügyet

Valamivel több, mint 100 nappal ezelőtt ambiciózus tervekkel kezdte meg tevékenységét Danica Grujičić egészségügyi miniszter, reformot és észszerűsítést ígérve. Az egyik intézkedés már 2022 végén hatályba lépett, ennek folyományaként a polgárok nemcsak a hónap első öt napjában egyeztethetnek időpontot szakorvosi vizsgálatra, hanem bármikor. Az új rendszer állítólag döcögve kezdett el működni, ám Grujičić állítása szerint mostanra mind gördülékenyebb.

A tárcavezető értékelése szerint az elmúlt években „szinte soha nem látott fejlesztések valósultak meg az egészségügyben, ám ezzel párhuzamosan nem összpontosítottak a munkaszervezés reformjára”. Amennyiben például az egészségházakban rendelkezésre állnak a megfelelő diagnosztikai berendezések, a szükséges, és gyakran életmentő vizsgálatok jelentős részét az általános orvosok is el tudják végezni, magyarázta Grujičić, aki a családorvos intézményének a bevezetését ugyancsak sürgeti. Utóbbi mellett azzal érvel, hogy ez hozzájárulna a primáris egészségvédelem hatékonyabbá tételéhez – a felmérések szerint a családorvosok a páciensek szükségleteinek nagyjából 80 százalékát képesek kielégíteni –, ekképpen pedig az egészségügyi ellátás szekundáris és terciális szintjeinek a tehermentesítéséhez. Ugyanezt a célt szolgálná a megelőzés hangsúlyosabbá tétele, nem kizárólag szűrővizsgálatok, hanem például a dohányosok számának csökkentése révén – Grujičić egyre hangosabban sürgeti, hogy zárt térben sehol ne lehessen dohányozni.

Legalább ezer orvos hiányzik a rendszerből  (Illusztráció - Pixabay.com)

Legalább ezer orvos hiányzik a rendszerből (Illusztráció - Pixabay.com)

A tervek egyértelműek, ami viszont szinte az egészségügy összes aspektusával kapcsolatban felmerül, az az orvoshiány. A Költségvetési Tanács két évvel ezelőtti felmérése szerint országszerte 5 ezer egészségügyi munkás hiányzik, míg a Batut Közegészségügyi Intézet tavalyi kimutatásának értelmében legalább ezer orvos hiányzik a rendszerből – mindazonáltal a néhány napja közölt adatok értelmében jelenleg 1400 munkanélküli orvost tartanak nyilván. A helyzet súlyosságát már az is szemléltette, hogy a 2021-ben megnyitott újvidéki Covid-kórházban nem sikerült kellő számú orvost alkalmazni, azért nem, mert nem jelentkeztek elegen a felhívásra. Másrészről a Covid-kórházak megnyitása állítólag a primáris és a szekundáris intézmények vonatkozásában egyaránt hatalmas érvágásnak bizonyult, csak egyetlen vajdasági kis község egészségházából 3 orvos és 4 egészségügyi nővér távozott az újvidéki intézménybe, de egyéb vajdasági intézményekből is hasonló jellegű panaszok érkeztek. Az előbb említett falusi egészségházban a hiányt azóta sem sikerült pótolni, hiába áll folyamatosan nyitva a foglakoztatási pályázat. Az intézményhez tartozó rendelők bezárásának lehetősége nem egyszer felmerült – az egészségügyi ellátást leépítő rendelő-bezárások számos településen mostanra valóssága váltak –, ezt egyelőre nyugdíjas kollégák alkalmazásával sikerült elhárítani, valamint úgy, hogy az egyébként más feladatok elvégzésére köteles igazgató is fogadja a pácienseket.

A kimutatások folyamatosan arról szólnak, hogy az országot évente átlagban 600 orvos hagyja el. A Politikai Emancipáció Központjának, valamint a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Egyesületének tavalyi felmérése szerint az orvosok elsősorban azért távoznak külföldre, mert Szerbiában az esetek többségében kizárólag a szakorvosok keresik meg a tisztességes megélhetést biztosító bért, míg az általános orvosok, továbbá az egészségügyi nővérek és az ápolók még ezt sem. Az érintettek mindemellett rendre rámutatnak, hogy nem kizárólag a bérek okán választják a külföldi munkavállalást, hanem például a falusi egészségházak, vagy az egyéb egészségügyi intézmények épületének rossz állapota – Grujičić is elismerte, hogy némelyik falusi rendelő elképesztően lepusztult állapotban van –, valamint a felszerelés elavultsága, továbbá a szakorvosi képzések rendszerének hiányosságai, az esetenként és helyenként a nepotizmusra, nem pedig az érdemekre támaszkodó rendszer, valamint az orvosi szakma nem megfelelő társadalmi megbecsültsége miatt.

Az orvoshiány kezelésének tekintetében szintén konkrét tervekkel kezdte meg megbízatását az új egészségügyi miniszter. Szavai szerint a generációváltás prioritást élvez, már februárra fiatal orvosok alkalmazását ígérte, szavai szerint elsősorban a falvakba próbálják csalogatni a pályakezdőket, ott, ahol arra lehetőség van, például szolgálati lakás felkínálásával, de azt sem tartja kizártnak, hogy faluhelyen nagyobb bért kínálnak majd fel az orvosoknak. Egyébként Grujičić már hat évvel ezelőtt is a fiatalok elvándorlását minősítette a kívánatos fejlődés elsődleges gátjaként, nemcsak az egészségügy, hanem minden terület vonatkozásában. A miniszter a generációváltással kapcsolatos terveit szinte maradéktalanul üdvözölte a szakma, amiatt viszont élesen bírálta, ahogyan szavakba öntötte gondolatait – a legtöbben elképzelhetetlennek tartják, hogy a miniszter ne legyen tisztában a fiatal orvosok a szülői otthonhoz való ragaszkodásának valós okával.

Néhány nappal miniszterré való megválasztását követően Grujičić annak a lehetőségét is felvetette, hogy az állami intézményekben dolgozó orvosok számára megtiltják a magánszektorban való munkavállalást – állítólag a miniszter két nappal az ezzel kapcsolatos első nyilatkozatát megelőzően mondott fel a magánklinikán, ahol korábban dolgozott. Az aktuális nyilatkozatok értelmében a valamelyest módosított elképzelés mentén nem megtiltanák az orvosoknak, hogy magánintézményben is dolgozzanak, hanem a sebészek és a többi orvos vonatkozásában bevezetnék a fejkvótát: meghatároznák, hogy havonta hány könnyebb, hány bonyolultabb és hány kiemelkedő szakértelmet igénylő műtétet kellene elvégezniük – illetve naponta hány pácienst megvizsgálniuk –, majd ez alapján kapnák fizetésüket. Habár az állami létesítményekben alkalmazott orvosok a magánintézményekben való munkavállalása a páciens szempontjából vitathatatlanul visszaélés forrása lehet – nem muszáj annak lennie –, az említett elgondolás több kérdést is felvet: mit csinálnak akkor, ha a korlátozás okán az orvosok a magánintézményeket választják?; fennáll-e annak a veszélye, hogy az orvosok majd elkapkodják a vizsgálatokat?; mi történik, ha nincs elegendő beteg?; hogyan befolyásolná egy ilyen jellegű rendszer a páciensek a sebészek iránti bizalmát? – az átlagember esetleg kételkedne, hogy az adott műtétre valóban szüksége van-e.

Nyitókép: Legalább ezer orvos hiányzik a rendszerből (Illusztráció - Pixabay.com)