2024. április 19., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Fordítás a Bernabéuban

Madridi rangadóval derült fény a spanyol Király-kupa utolsó elődöntős szereplőjére, a Santiago Bernabéu Stadionban pedig igazi parázs összecsapás alakult ki. Az Atléti kezdett jobban, látványos akció után egy felívelt labdát Molina lőtt kapásból a kapu elé, ahol Morata vágta a játékszert a hálóba (19.). A küzdelmes első félidőben, majd a másodikban is sokáig állta a sarat Diego Simeone szívósan védekező csapata, ám a 79. percben már tehetetlen volt, amikor a remekül játszó Modrićtól kapott labdával Rodrygo indult meg, és fantasztikus cselsorozat után pimaszul pöckölt a bal alsóba. A következő fordulat már a félórás ráadásban, a 99. percben jött el, amikor Savić második sárgával kiállíttatta magát, az emberelőnyt pedig hamar kihasználta a királyi gárda: az Asensio által jobbról, laposan belőtt labdába Vinícius Júnior is belepöckölt, a beadás viszont a hosszú kapufánál érkező Benzemáig jutott, aki kapásból kilőtte a rövid alsót (104.). A Blancók diadalát egy kontra végén Vinícius Júnior biztosította be (120.).

Vinicíus Júnior gólja megpecsételte a mérkőzést (Fotó: Beta/AP)

Vinicíus Júnior gólja megpecsételte a mérkőzést (Fotó: Beta/AP)

A másik csütörtök esti meccsen az Athletic Bilbao 3:1-gyel ütötte ki a Valenciát. Mozgalmas volt az első félidő hajrája, Muniain szerzett vezetést a baszk gárdának (35.), a Denevérek pedig a peches De Marcos öngólja (43.) révén egyenlítettek, de Williams pontos, bal alsóban kikötő lövésével (45.) még a pihenő előtt újra a Bilbao vezetett, a sikert pedig Vesga büntetője (74.) tette biztossá.

Spanyol Király-kupa, negyeddöntő: Valencia–Athletic Bilbao 1:3, Real Madrid–Atlético Madrid 1:1, h. u. 3:1.

Messi távozik Párizsból?

Sajtóhírek szerint fordulat állhat be Lionel Messi ügyében, és a hétszeres aranylabdás futballista mégis távozhat a Paris Saint-Germain együttesétől. Több médium is arról számolt be, hogy a hőn áhított világbajnoki trófea decemberi elhódítása után a 35 esztendős támadónak már nincs olyan címe, amit „üldöznie” kellene, ez pedig klubbéli kötelezettségeire is befolyással van. A Marca című spanyol sportnapilap arról írt, Messinek már egyáltalán nem fontos, hogy Párizsban újabb és újabb trófeákat gyűjtsön, ezért klubszinten inkább érzelmi alapú döntéseket hozhat. Erre alapozva a Marca szerint Messi ezért nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését a PSG-vel, noha néhány hónapja még arról szóltak a hírek, hogy további egy évig marad a francia fővárosban. A legvalószínűbbnek azt tartja a lap, hogy Messi távozása esetén visszatér egykori sikerei színhelyére, a Barcelonába, ahol 2005 és 2021 között futballozott, ugyanakkor korábbi hírek az észak-amerikai ligában érdekelt Miami FC, a játékos gyerekkori első klubja, a Newell’s Old Boys és a szaúdi al-Hilal érdeklődéséről szóltak.

Nyitókép: Vinicíus Júnior gólja megpecsételte a mérkőzést (Fotó: Beta/AP)