2024. március 29., péntek

Igazgatóváltás az Újvidéki Színházban

A jövő hét a vendégjátékok jegyében telik – Készül az Antigoné című előadás

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója, valamint Lénárd Róbert, az intézmény művészeti vezetője pénteken délelőtt sajtótájékoztatón jelentették be a színház születésnapi hetét, valamint ismertették az Újvidéki Színház igazgatói tisztségére január 4-én kiírt pályázat részleteit is. A pályázat határideje pénteken járt le. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: mindössze egy jelentkező volt.

–Az elkövetkező harminc napban a színház igazgatóbizottsága, együttműködve a Magyar Nemzeti Tanáccsal, meghatározza a közös jelöltet. A javaslat további eljárásba kerül. Legalább három bizottságon át kell, hogy menjen a jelölt, illetve a programja, hogy körülbelül 30–40 nap elteltével a képviselő-testület ülésén elfogadásra kerüljön – magyarázta Venczel Valentin, aki szerint a színház társulata és dolgozói nagyon komolyan és éretten állnak hozzá ehhez a helyzethez, amely minden intézményt legalábbis egy rövid ideig sajátságos állapotba hoz.

– A színház feladata, hogy megtartsa a színház működésének a kontinuitását, tehát a működés anyagi fedezetének a biztosítását, a személyi kérdéseknek a biztosítását, és természetesen a profil töretlen folytatásának a biztosítását. Ez az elsődleges feladat, amit majd a jövendőbeli igazgatónak meg kell csinálnia – mondta a színházigazgató, aki továbbra is a Synergy Fesztivál igazgatója marad.

– Nagy örömömre szolgál, hogy az idén a Magyarországon megrendezésre kerülő Színházi Olimpia programjában Synergy Budapest címmel, szeptember utolsó hetében rendezhetünk egy Synergy Fesztivált Budapesten is – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón részt vett Romano Nikolić horvát színész-rendező, aki jelenleg az Antigoné című előadáson dolgozik.

– Amikor Antigonéról beszélünk, akkor az ember személyes felelősségének küzdelméről beszélünk. Mi a mai kor szellemében dolgoztuk fel a témát, az etikai és a morális koncepcióra építettünk. Tehát tulajdonképpen a marginalizált társadalmakkal és közösségekkel foglalkozunk – mondta a rendező. Az előadás bemutatója február 28-án lesz.

Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Az Újvidéki Színház első bemutatója 1974. január 27-én volt. Örkény István Macskajáték című tragikomédiája szerepel ezen az első premieren. A színház idén ünnepli 49. születésnapját.

– A születésnapi hetet minden évben úgy tartjuk, hogy meghívjuk a barátainkat, hogy ünnepeljenek velünk. Idén január 27-én, magán a születésnapon sem mi fogunk játszani, hanem a szabadkai kollégáink. Idén visszahoztuk a majdnem nyolcéves Hegedűs a háztetőn című előadásunkat. Három hetet szántuk arra, hogy felújítsuk, mivel még mindig hatalmas érdeklődés van az irányába. A terveink szerint körülbelül félévente fogjuk játszani – mondta Lénárd Róbert.

Az ünnepi program keretében hétfőn Klem Viktor budapesti művész A nagybőgő című monodrámáját nézhetik meg az érdeklődők. Kedden A vágy villamosa című produkciót adja elő a Zombori Népszínház. Szerdán Oláh Tamás és Lénárd Róbert közös dramaturgiai művét, a Gergő szobája című  családi előadást mutatja be a Szabadkai Gyermekszínház. Szerdán a szabadkai Népszínház vendégjátéka látható, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című, népszerű darab, László Sándor rendezésében. Pénteken a Kosztolányi Dezső Színház mutatja be A föld fia című produkciót, melyet Hegymegi Máté rendezett.

Nyitókép: Dávid Csilla