2024. április 20., szombat

Tudomány nélkül nem működhet a gazdaság

Együttműködési szerződést kötött a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Tudományos-technológiai Park

Újvidéken tegnap együttműködési szerződést írt alá a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Tudományos- technológiai Park vezetősége azzal a céllal, hogy összekapcsolják a tudományt a gazdasággal.

Nebojša Drakulić, a Tudományos-technológiai Park igazgatója elmondta, örömmel tölti el, hogy vendégül fogadhatták a Vajdasági Gazdasági Kamara elnökét.

Az együttműködési szerződés aláírása (Fotó: Dávid Csilla)

Az együttműködési szerződés aláírása (Fotó: Dávid Csilla)

– Miután körbesétáltunk az intézetben, aláírtuk az együttműködési szerződést, amely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy közelebb hozzuk a tudományt és a gazdaságot. A Vajdasági Gazdasági Kamara segítségünkre lesz abban, hogy megvalósítsuk a projektumokat és megkönnyítsük a foglalkoztatást a Tudományos-technológiai Park keretében működő vállalatokban. Az intézetben jelenleg 11 technológiai vállalat kapott helyet, de itt található a BioSense, illetve a mesterséges intelligenciával foglalkozó intézet is, valamint 17 startup vállalat is – fogalmazott Drakulić.

Rámutatott arra, hogy az intézmény elsősorban azért jött létre, hogy szolgáltatásokat nyújtson a tagjainak. Mindezt azzal a céllal, hogy minél gyorsabban fejlesszék és alkalmazzák az új technológiákat.

Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, nagy örömére szolgál, hogy megtekinthette a Tudományos-technológiai Parkot.

– A Vajdasági Gazdasági Kamara az a hely, amely összehozza a vállalkozókat, ezért úgy vélem, hogy ez az együttműködés mindenképpen gyümölcsöző lesz. A Tudományos-technológiai Parkban történnek az innovációk, itt jönnek létre új technológiák, a mi szerepünk pedig az lesz, hogy ezt a tudást átruházzuk a Vajdaságban működő vállalatokra. Főleg a mikro-, kis- és középvállalkozásokra helyezzük a hangsúlyt. Az IT-szektor egyébként a leggyorsabban fejlődő ágazat Szerbiában, csak Vajdaságban 5 ezer IT-cég található, és ebben a szektorban a kivitel az idén eléri a 2,5 milliárd eurót. Egyes fejlettebb országokat is elhagytunk ebben a tekintetben.

– Fontos megemlítenem, hogy Ausztriában, Magyarországon és Lengyelországban is megtekintettem a Tudományos-technológiai Parkokat, és véleményem szerint az újvidéki semmiben sem marad el azoktól. Erre büszkék lehetünk. Remélem, hogy a közeljövőben szorosabb kapcsolat alakul ki a gazdaság és a tudomány között, ami által nő a foglalkoztatás és nagyobb lesz az életszínvonal – fejtette ki Vučurević.