2024. április 26., péntek

A magunkban hordozott káosz

Zoltán Gábor: Levegőt venni

A novellahősök személyes emlékezése és a családjukon belüli események jószerével a történetek mindegyikére kivetül, emellett az író állandó tematikája, a nyilas terror (Orgia; Szomszéd; Szép versek 1944) is visszaköszön az elmúlt húsz év alatt írott kisprózái fordított időrendbe (2019–1999) állított válogatásából. A kötet tartalmilag és formailag egyaránt változatos, ám állandó benne a szerző szenvtelen hangja, a pontos, célratörő leírásai, előadásmódjának szerkesztettsége, beleértve az epizódok helyének meghatározását, az elejtett történetszálak összefogását, és ugyancsak állandó motívum az írásaiban a bűn, a sors kiszámíthatatlansága, az együttérzés hiánya, a mások fölötti hatalom képzete, a könyörület, az irgalom erkölcsi parancsa jelentéstartalmának kiürülése.

Kalligram, Budapest, 2022, 213 oldal

Kalligram, Budapest, 2022, 213 oldal

Az első író egy orosztanár élettörténetének rekonstruálása során egyéni és kollektív tragédia lecsapódását szemlélteti az elbeszélő iskolás évein keresztül az egyéni sors alakulásában, illetve a személyiség torzulásán keresztül kivetítve. („Megtörténik az emberrel minden rossz, mire az iskolából kikerül. Legalábbis az előjátéka minden későbbi rossznak.”) Az áruszállító egy ígéretes kapcsolat szülők általi ellehetetlenítéséről szól, felfedve a kisközösség életében működő előítéleteket és az elvárások gerjesztette megfelelési kényszert. A Három kő családtörténetként indul, de hamarosan visszaköszön a történetből a szerző Orgia című regényéből a budapesti nyilas világ előképe, ugyanis amíg a regény 2016-ban, a novella 2013-ban jelent meg. Az Egy üveg bor a gyűjtemény egyik legsejtelmesebb elbeszélése, noha egyáltalán nem rejtelmes, hanem a szereplők kilétének elhallgatása teszi titokzatossá az egyébként egyszerűen gombolyított eseménysort, a feszültséget nem a kimondott mondatok, hanem az elhallgatott részletek gerjesztik. A Nadrágot venni elbeszélésében szembeötlő a narráció feltételes módja, ami a történet lezárásakor nyeri el az elbeszélés egészére visszavetülő értelmét, novellisztikus csattanót. A végső búcsú novella címe allegorikus: a vőlegény elmegy egy temetésre, és soha nem tér vissza menyasszonyához, e második esemény az indokolatlan végső isten veled. A Túl jó út látszólag eseménytelen története is egy párkapcsolat végéig jut egy szinte érdektelen epizódot követően. Az Át kell című kispróza első személyben elbeszélt sztori, ami mindössze addig tart, amíg el nem fogy a történet. Az apa és lánya kapcsolatára épülő Sacherben az apa mindentől fél, a hatalmat megtestesítő határ- és vámőröktől, a házmesterektől, a szállodaportásoktól meg a teremőröktől. A lány szemszögéből elmesélt, az apa iránti ambivalens viszonyát szemléltető történet majdnem ikerdarabja az apa hiányát megjelenítő Nadrágot venni című fiúelbeszélésnek. A Földszag egyik szála visszavisz az Orgia korába, de nem a nyilasterror idejébe, hanem Budapest ostromáig, a vár pincéjében rejtőzködő, kamaszként besorozott német katonák közé, akiket az oroszok módszeresen lemészároltak. Az egyik, vagy inkább egyetlen túlélő unokája, tehát az egykori megszállók harmadik nemzedékének tagja a nagypapa meghagyására Budapestre utazik, hogy ott egy facsemetét ültessen az elesett bajtársak emlékére. Ebből az idősíkból visszakanyarodva az elhúzódó ostromot követő napokra az elbeszélő elbizonytalanítja az olvasót, hogy a nagyapa valóban túlélte-e az orosz megtorlást, és ennél fogva létezhettek-e unokái, vagy csupán egy lehetséges valósággal szembesülünk, miként a novellák többségében is lábra kap az ez iránti kétely.

A kötet címadó novellája a Levegőt venni lélektani eredői az indokolatlanságban, a cselekedet feleslegességében, a társadalmi ranglétrán elfoglalt pozíció folytán túltengő egóban gyökereznek, mindezek egy ok nélküli gyilkosságba torkollanak, még szerencse, hogy a valósként megjelenített végjáték akár a képzelet munkálkodásaként is elkönyvelhető, miként a végzetes cselekedetet előkészítő álomjelenet is az. A Hamisciprus sejtelmes, rejtelmes, egyenes és közvetlen egyszerre, mindvégig egy baljós tartalmú üzenetként olvasható. Címében ehhez a történethez kapcsolódik a Próbák könyve című írás, ebben jelenik meg a bűnökkel terhelt koffer, meg egy idegen hely templomának prédikátora, aki „menekülve jött, lerongyolódva, hogy aztán itt élet-halál ura legyen”. Meg egy idézet egy meg nem nevezett szerző könyvéből: „»az egekből alászálló hópelyhek. A hó: bűnök bocsánatát jelképezik.«”. A címben szereplő könyvet egy könyvesboltban fedezi fel egy, a származása miatt az Újvilágba kényszerülő féltestvérpár, nem tudván, hogy a kötetet röviddel korábban ellopták, majd a tolvajt meggyilkolták, végül az ósdi, illusztrált kötetet a rendőrség visszaszolgáltatta a könyvkereskedésnek, ráhozva a bajt az eladólányra és párjára. A féltestvérpár fiú tagja különösen vonzódik a könyvhöz, aminek minden lapján más halálról lehet olvasni, még bűncselekményt is hajlandó lenne elkövetni, csakhogy birtokolhassa. Sejtelmes, valami rosszat előrevetítő történet egy balsorsot hordozó könyvről, egy modern, okkult Necronomiconról, ami ugyan megvásárolható, de meg nem tartható, ráhozza a végzetet a tulajdonosára.

A Húsparázs a szerzői önkény terméke, részletesen, aprólékosan, izgalmas epizódokkal együtt elbeszélt történet, amiből hiányzik a szereplők motivációja, ennek ellenére teljesen életszerű, izgalmas és kiszámíthatatlan. A Vérfolyam egy erősen sűrített, rémségekkel teli történet az elhurcolt zsidók helyébe telepített, jobb sorsra vágyakozó házaspárról, amelynek férfi tagja a rituális gyilkosságtól se riad vissza. Érdekes módon az áldozatát is valami motiválta a halál iránt, de nem derül ki, hogy miért fogadta el életének értelmetlen kioltását. A Júni 24. című szövegben ez a dátum, a napforduló, az év legrövidebb éjszakája mellett jelentős változást hoz egy kollektíva életében egy nem természetfeletti tényező. A cég dolgozói három csapatépítő tréningen vesznek részt, miközben felülbírálják szociális kapcsolataikat, megismerik valós énjüket, átértékelik a bűn és az erény iránti viszonyukat és szembesülnek a hatalomgyakorlás elkerülhetetlenségével, illetve következményeivel. Az Istenadta története a zsidó-nyilas-nem nyilas-nem zsidó háromszögelésében zajlik, az önfeláldozás és a feláldozás etikai problémakörét járja körül. Az emberi kettősségre épít, miszerint az ember morális meggondolásból képes áldozatot hozni, és ugyanakkor mások feláldozását is elfogadja. Ha másként nem is, puszta tényként, erkölcsi semlegességgel tudomásul veszi.

A szerző egy pillanatig se titkolja, sőt, gyakran hangsúlyozza, hogy ő a történet ura, hőseinek sorsa tőle függ, noha olykor maga is elbizonytalanodik elbeszélői célja tekintetében: „Mielőtt tovább megyek, mielőtt elmondom, hogy mi volt a lényeg […] vagyis hogy átvágjam a kanyarokat, »a lényegre!«, teszek én is egy kis kitérőt, és magam se tudom, hogy a lényeg hol van, a fősodorban-e, vagy a kanyarban, vagy talán másutt, egy lemetszett és valahol oldalt megbúvó holtágban”. (163. o.)

Zoltán Gábor regényírói kvalitásait már ismertem, de – noha novellistaként kezdte pályafutását – elbeszéléseivel, novelláival könyvben most találkoztam először. Jelentős, meghatározó élmény volt, örültem a változatos témaválasztásának, elbeszélői bravúrjainak, és annak, hogy szembesített az emberben lakozó káosszal, amiből adott körülmények között akár bűn, akár erény pattanhat ki.