2024. április 20., szombat

Szerződés a földművesekkel

Kishegyes község önkormányzatának újabb támogatása

Tegnap délelőtt Kishegyes község képviselő-testületének nagytermében a községbeli mezőgazdasági termelők támogatási szerződést írtak alá az önkormányzat képviselőivel. Az önkormányzat idén megnövelt keretösszeggel, több kategóriában írt ki pályázatot a mezőgazdasági termelők részére.

A támogatás kapcsán Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere elmondta, hogy az önkormányzat a pályázat kiírása során igyekszik a termelők igényeinek megfelelni.

– A mezőgazdasági fejlesztéseket támogató pályázat évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és egyre növekszik a jelentkezők száma. Erre az önkormányzat úgy próbál reagálni, hogy minden évben korrigál a keretösszegen. Igyekszünk úgy növelni, hogy az összhangban legyen a pályázók számával. Az idén a növelést követően végül 4 millió dinárt szántunk erre a célra a költségvetésből. Ebből a keretösszegből 146 támogatási szerződést írtunk alá községbeli gazdákkal. Legnagyobb népszerűségnek a mezőgazdasági fejlesztéseket, beruházásokat megcélzó kategória örvend, amely esetében szinte megduplázódott a jelentkezők száma, 91 beadvány érkezett hozzánk – számolt be az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy kénytelenek voltak változtatni a pályázati kiíráson, mert a pontrendszer alapján nem tudtak volna mindenkit támogatni.

– Az illetékes bizottság azt a döntést hozta, hogy minden pályázó kap támogatást, csak az alacsonyabb pontszámot elérő termelők csökkentett összeget kapnak. Ebbe a kategóriába az idősebb, nagyobb földterülettel rendelkező vagy a környezetvédelmi akcióban részt nem vevő termelők tartoznak. A fiatal, kis földterülettel rendelkező és női gazdálkodók több pontot kaptak, így nagyobb összeghez jutottak. Az első 35 termelő a pontozási listán megkapta a maximális támogatást. Számomra öröm, hogy az önkormányzat közel négy éve rendszeresen meghirdeti ezt a támogatási formát, amely korábban nem létezett a községben, és az 1 millió dináros keretösszeg mostanra 4 millióra hízott – fogalmazott Sándor, aki arról is beszámolt, hogy a pályázatra sok fiatal gazda jelentkezik. A pályázat valós igényekre ad támogatást, például a jószágszállításnál és -értékesítésnél nyújt segítséget a termelőknek, valamint egyre többen választanak minőségi megtermékenyítőanyagot a pályázatnak köszönhetően. Emellett a piaci árusoknak is támogatják a költségeit, amire korábban nem volt példa.

– Remélem, hogy ezt a jó tendenciát követni tudjuk, és jövőben is hasonlóan nagyszámú nyertes pályázónk lesz, mint az idén – mondta az alpolgármester.

A termelők számára nyújtott pályázati támogatás jó ötlet, és valóban hasznát veszik – mondta el lapunknak Szőke Flórián helyi gazdálkodó.

– Második alkalommal vettünk részt ezen a pályázaton, az idén jószágmázsára pályáztunk, valamint állatorvosi költségekre. Jó ötletnek tartom ezt a pályázatot, mert nehéz a sertés- és állattenyésztők számára ez az év, ezért minden pályázat jól jön. Reméljük, hogy jövőre is lesz, ki fogjuk használni, ha igen – mondta el a gazdálkodó, majd arról is szólt, hogy tavaly állatorvosi kellékekre pályáztak sikeresen. Jövőre, amennyiben lesz pályázat, malacetetőkre vagy takarmánykeverőre fognak, keretösszegtől függően – mondta Szőke.