2024. május 8., szerda

Dokumentumfilmek művészi megközelítésben

Átadták a Mediakult-díjakat

Kedden tizedik alkalommal adták át a Miloš Crnjanski Vajdasági Kulturális Központ Mediakult nevű díját Újvidéken. A pályázatra idén kilenc szerbiai, és két külföldi dokumentumfilmmel neveztek be. A zsűri tagjai Klemm József, Siniša Bokan és Miroslav Stajić voltak. Az idei Mediakult-díjat egyöntetűen Milan Belegišaninnak ítélték oda Vilenjak című dokumentumfilmjéért, amely Jovan Grčić Milenko költőről szól.

 A Mediakult kölöndíjat négy éve ítélik oda a régióban élő televíziós alkotóknak. Idén a budapesti Gyurity Diana érdemelte ki az elismerést, a Budai Egyházmegye gyöngyszemei – Grabovaci kolostor című tévéműsorával.

A Mediakult különdíjat Gyurity Diana vehette át (Fotó: Albert Éva)

A Mediakult különdíjat Gyurity Diana vehette át (Fotó: Albert Éva)

– Nagyon sokat jelent számomra ez a díj, mivel azt mutatja, hogy az anyaország követi és elismeri a munkásságunkat. A budapesti Vároš RTV csapata kicsi, de elkötelezett a céljáért, hogy kövesse a magyarországi szerb közösség életét, és hogy megörökítse a történelmi és kulturális értékeit. A nyertes film is pontosan ilyen értékeket mutat be. Külön szeretném megköszönni Lukijan Pantelićnek, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspökének, hogy megáldotta a projektünket, és természetesen köszönetet érdemel a szakmai csapat is, amely dolgozott a filmen – mondta a dokumentumfilm alkotója.

A Mediakult-díj célja, hogy arra ösztönözzék a tévéműsorok alkotóit, hogy ne csak információkat közvetítsenek, hanem mélyebben foglalkozzanak az adott témákkal, művészi megközelítésben.

Nyitókép: A Mediakult különdíjat Gyurity Diana vehette át (Fotó: Albert Éva)