2024. május 8., szerda
VB-HÍREK

Piksi okosabb játékot várt

Dragan Stojković szerb szövetségi kapitány úgy véli, válogatottjának meg kellett volna nyernie a kameruniak elleni összecsapást. „Kézben tartottuk a mérkőzést, úgy játszottunk, ahogy tudunk, de két hiba döntőnek bizonyult. Nem szabadott volna ezeket elkövetnünk, de a fáradtság és a koncentráció hiánya miatt döntetlen lett a vége. Okosabban kellett volna lehoznunk a mérkőzés végét” – mondta Piksi, aki úgy fogalmazott, úgy tűnik, szeretik a nehéz utat a céljaik elérésére, egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy a továbbiakban koncentráltabbnak kell lenniük a védekezésben, mert ilyen hibák, amelyeket hétfőn elkövettek, nem ismétlődhetnek meg. A szerbek pénteken 20 órától játsszák a továbbjutást eldöntő találkozót a svájciakkal.

Yakin nem hibáztatja játékosait

Nem hibáztatja játékosait a braziloktól elszenvedett 1:0-s vereséget követően Murat Yakin svájci szövetségi kapitány: „Elég jó munkát végzett a csapat. Nem gondolom, hogy ez csalódás lenne” – értékelt a szakvezető, hozzátéve, hogy van mit magukkal vinni a hétfői mérkőzésből a pénteki utolsó fordulóra, melyben kontrollálniuk kell majd a szerbeket.

A mérkőzést eldöntő Casemiro arról beszélt, tisztában voltak vele, hogy nem kerültek könnyű csoportba: „Nagyon nehéz volt a szerbek elleni mérkőzés, a svájciak pedig igen jó teljesítményre képesek, de türelmesek voltunk. Az ilyenek nem mindig szép meccsek, a csapatok semlegesítik egymás játékát, kis dolgokban mutatkoznak meg a különbségek” – értékelt a középpályás.

Brazília egymás után a 17. világbajnoki csoportmérkőzésén maradt veretlen – 14 győzelemmel és 3 döntetlennel –, ezzel egyedüli csúcstartóvá lépett elő. A németeknek van egy 16-os sorozatuk 1990 és 2010 között, a hollandok pedig jelenleg 15-nél járnak.

Lázas a sérült Neymar

Bokasérülése mellett most már enyhe lázzal is küzd Neymar, a brazilok sztárlabdarúgója. „Szomorú volt, hogy nem jöhetett ki a stadionba szurkolni nekünk, mert nincs jól. Nemcsak a lába miatt, hanem egy kicsit lázas is. Remélem, minél hamarabb felépül” – mondta csapattársa, Vinícius Júnior.

Hogy a 30 éves támadó mikor térhet vissza a pályára, egyelőre bizonytalan, de a Kamerun elleni pénteki összecsapáson még biztosan nem szerepelhet.

Még mindig Brazília a favorit

A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése szerint 32 mérkőzés után, azaz félidőben Brazília megerősítette favorit státuszát a katari világbajnokságon. A Nielsen adatelemző leányvállalata a rajt előtt 20 százalék esélyt adott a dél-amerikai csapatnak a végső győzelemre, ez most a csoportkör második fordulója után 26 százalékra nőtt. A brazilok mellett eddig a címvédő franciák és a portugálok biztosították a helyüket a legjobb 16 között, jelenleg mindkét együttesnek – ahogy a spanyoloknak is – 9 százalék az esélye a világbajnoki címre. A favoritok képzeletbeli rangsorában az argentinok követik a brazilokat 12 százalékos győzelmi eséllyel.

A kieséses szakaszra leginkább esélyes csapatok (a már továbbjutott Brazília, Franciaország és Portugália mellett, az esélyesség sorrendjében): Anglia, Hollandia, Spanyolország, Marokkó, Argentína, Ecuador, Lengyelország, Horvátország, Svájc, Irán, Ausztrália, Uruguay, Costa Rica. A negyeddöntős szereplésre leginkább esélyes csapatok: Brazília, Franciaország, Portugália, Hollandia, Spanyolország, Argentína, Anglia, Marokkó. Az elődöntős szereplésre leginkább esélyes csapatok: Brazília, Franciaország, Argentína, Portugália. A döntős szereplés két legesélyesebb csapata Brazília (38 százalék) és Franciaország (20), a brazil–francia finálé esélye jelenleg 7,5 százalék – a Gracenote szerint.

Megbüntették a németeket

A FIFA megbüntette a német válogatottat, amiért a Spanyolország elleni világbajnoki csoportmérkőzés előtti kötelező sajtótájékoztatón a csapatot egyetlen játékos sem képviselte. A FIFA a németeket hivatalos figyelmeztetésben részesítette, továbbá 10 ezer svájci frankos büntetést rótt ki. A sajtótájékoztatón egyedül Hansi Flick szövetségi kapitány vett részt, aki úgy döntött, hogy a zavartalan felkészülés érdekében egyik labdarúgóját sem viszi magával.

Ghána: „szerencse”. Korea: „igazságtalanság”

A ghánai szövetségi kapitány szerencséről, a dél-koreaiak szakvezetője pedig igazságtalanságról beszélt a két csapat hétfői mérkőzése után, melyet az afrikai csapat 3:2-re nyert meg. Otto Addo úgy értékelt, hogy nagyon érzelemdús volt az összecsapás a hullámhegyeivel és -völgyeivel, és elismerte, hogy bizonyos szakaszokban küszködtek, nem futballoztak elég intenzíven ahhoz, hogy megakadályozzák ellenfelük keresztpasszait.

„Teljesen igazságtalan eredmény született, még a döntetlen is igazságtalan lenne. Megérdemeltük volna a győzelmet” – hangoztatta Sergio Costa, a dél-koreaiak portugál másodedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, melyen honfitársa, Paulo Bento szövetségi kapitány nem vehetett részt, miután heves tiltakozásáért piros lapot kapott a lefújást követően.

Tizenegy letartóztatott Brüsszelben

A marokkóiak Belgiummal szembeni győzelmét követően Brüsszel központjában kitört zavargások során a hatóságok tizenegy embert tartóztattak le, akik „jelentős károkat okoztak a köz- és magántulajdonban”. A beszámolók szerint a fővárosi mentőszolgálat számos járműve és egy tűzoltósági gépkocsi megrongálódott. A rendbontók három újságírót is bántalmaztak. A sértettek az egyik üzlethelyiségben kerestek menedéket, a tudósítást nem tudták folytatni a zavargásokról, mert felszerelésüket tönkretették és ellopták. A flamand VRT műsorszolgáltató egyik járművét is megtámadták.

A hollandiai Rotterdamban is rohamrendőröknek kellett beavatkozniuk vasárnap, mivel Marokkó győzelme után ott is zavargások kezdődtek. Az NlTimes hírportál tudósítása szerint egy körülbelül ötszáz fős csoport randalírozott a város központjában, a hatóságok öt embert tartóztattak le. A rotterdami erőszakos események során két rendőr megsebesült. A kárfelmérés még tart, a rotterdami rendőrség nem zárta ki a további letartóztatásokat sem.