2024. május 9., csütörtök

Hinni a jelenlévő Isten hatalmában

Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.”
Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek az eperfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: »Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.« Nem ezt mondja-e inkább: »Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?« S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait?
Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.” (Lk 17, 5–10)

Ez az evangéliumi részlet is azok közé tartozik, amelyeket olvasunk, hallunk, de nem is próbálunk igazán megérteni, hanem csak úgy elmegyünk mellettük, mintha nem is hallanánk. Az első, ami érthetetlen a számunkra, a hit növekedése. Mi az, hogy növekedés? Vagy hívő valaki, vagy hitetlen. Vagy elhiszi, hogy van Valaki, hogy van Isten, vagy nem hiszi el és kész.

A másik, a nem nagyon üzenethordozó mondat: „Megparancsolni a szederfának, hogy verjen gyökeret a tengerbe.” Még aki komoly hívőnek is számít, azzal sem történik meg ez.

Akkor végül is mond-e valamit ez a két-három mondat? Vagy csak mondott valamit Jézus, hogy a hitre buzdítsa a hallgatóit, és ennyi.
Azt kell mondanunk, hogy valójában kemény dió ez a rövid evangéliumi részlet, ám ha feltörjük, nagyon sok és mély mondanivalója van. Jézus nem csak mondott valamit, hogy hitre buzdítson, hanem nagyon fontos tanítást ad nekünk a hitről.

A keresztény hit nem az a meggyőződés, hogy valahol van egy Isten. Az ilyen hit inkább világnézeti állásfoglalás, mint hit. Ha csak abban hisz valaki, hogy van Isten, az azt jelenti, hogy nem materialista, hanem idealista világnézete van. Az ilyen hit nemcsak nem mozdítja el a hegyeket és nem telepíti át a szederbokrot a tengerbe, hanem gyakorlatilag semmilyen hatása nincs az életre. Az ilyen ember esetleg valamilyen keresztény színezetű népszokásokat tart meg, hagyományápolás címén, és ez inkább a kultúrára vonatkozik, nem pedig a keresztény hitvallomásra.

A keresztény hitet a következő tények határozzák meg lényegesen: Jézus kereszthalálával és feltámadásával mindegyikünk személyes életének a megváltója. „S én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” (Mt 28, 20) „Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14, 23) „Ha szerettek, tartsátok meg a parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság lelkét, aki örökre veletek marad.” (Jn 14, 15–16)

Még sok idézetet lehetne hozni az evangéliumokból és az apostoli levelekből, de ennyi elég, hogy megértsük, a keresztény hit az a most és itt értünk személyesen működő Istenről szól, akivel nagyon szoros és személyes kapcsolatba tudunk lenni és kell is lennünk. Minden erről szól. Minden imánk Hozzá szól, és nekünk Őt kell visszahallgatnunk. Az ima a vele való személyes párbeszédünk. A mustármagjellegű hit az ilyen személyes kapcsolat Istennel, és csodákat képes tenni az életünkben. Erre utal Jézus a szeder tengerbe gyökereztetésével.

Ebben a személytől személyig kibontakozó hitben lehet és kell is állandóan, egész életünkben növekedni és formálódni. Hasonlóképpen, ahogy az emberekkel való kapcsolatunk tud növekedni, mind teljesebb lenni, mind több tapasztalattal gazdagodni, úgy az Istennel való ilyen személyes kapcsolatban tudunk mind több tapasztalatot szerezni és erről megbizonyosodni.

Amikor a Szentlélek hét ajándékáról beszélünk, akkor mindenkinek különösen figyelembe kell vennie az ötödik ajándékot. Régebben tudománynak nevezték, talán még a régebbi imakönyvekben így van. Ma inkább tudásnak nevezzük. Mindenképpen van a Szentlélek ezen ajándékának egy olyan jelentése, hogy kell életkorunkhoz és képzettségünkhöz mért vallásismeretre is szert tennünk. Gondoljunk a gyermekek vonatkozásában a szülői nevelésre és a hittanra, felnőttek esetében a keresztény sajtóra, lelki olvasmányra, előadásokra, tanúságtételekre! Ez is nagyon fontos, különösen a mai világban, amikor állandóan gyarapodik a világi jellegű információmennyiségünk. Nem maradhat el ettől a vallásismeretünk sem.

Van a tudás adományának egy másik és nem kevésbé fontos jelentése is, amit nagyon gyakran figyelmen kívül hagyunk. Ez a vallási élettapasztalat. Nagyon sok olyan idős személlyel találkoztam már, akiben ez nagyon nagy fokban megvolt. Nem részesültek különösebb teológiai képzésben vagy tudásban, de megdönthetetlen hitük volt az itt és most értünk jelen lévő és bennünk működő Istenben. Már sokszor megtapasztalták az ima erejét, akár úgy, hogy Isten közbelépett, vagy úgy, hogy Isten rendkívüli erőt adott a mindennapi keresztek elviselésére, vagy úgy, hogy akiért sokat imádkoztak, az megtért az Istenhez, akár csak az élete végén is. A Szentlélek segítette őket, hogy ez ne csak egy-két élmény legyen, hanem összegyűljön bennük egy egységes, megtapasztalt hit és bizalom a jelen lévő szerető Istenben.
Nagyon kell mindannyiunknak kérni a Szentléleknek ezt az ajándékát, mert csak így jutunk el biztos meggyőződésre, amit Sík Sándor, a papköltő Hiszek című versében így fejezett ki: „Ó tudom kinek, ó tudom kinek, én az eleven Istennek hiszek.”

A Szentlélek kegyelmével és a magunk őszinte törekvésével valóban egy olyan hitet, imaéletet, vallásgyakorlatot és szentségi életet tudunk kialakítani magunknak és magunk körül, ami a most itt közöttünk élő és működő Istenre utal, és vele tudunk igazán közeli kapcsolatban békét, nyugalmat és lelki erőt kapni az élet bármely viharos helyzetében.