2022. október 2., vasárnap

Ha nincs gyermek, nincs európai jövő sem

Novák Katalin és Aleksandar Vučić is a demográfiai politika fontosságára mutatott rá

Cikkünkhöz ITT képgaléria kapcsolódik.

Hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott Szerbiába Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. Belgrádban Aleksandar Vučić államfő ünnepélyes fogadtatásban részesítette őt a Szerbia Palota előtt, majd négyszemközti tárgyalást folytattak az energiaválságról, a gazdasági, illetve a családpolitikai kérdésekről is.

Novák Katalin ez alkalommal jelentette be, családközpontú, családbarát elnököket tömörítő hálózatot hoz létre, majd meghívást intézett a szerb elnöknek is, ugyanis – mint mindketten megállapították –, ha nincs gyermek, nincs európai jövő sem, hiába a sok beruházás, ha azt nincs kire hagyni. A magyar államfő tárgyalásokat folytatott Ana Brnabić kormányfővel és Vladimir Orlićtyal, a köztársasági képviselőház elnökével is, majd látogatását Szabadkán folytatta, ahol részt vett a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar felújított épületének ünnepélyes átadásán.

Aleksandar Vučić szokatlan ajándékkal lepte meg Novák Katalint

Mint ahogy azt illik, Novák Katalint katonai tiszteletadással és himnusszal fogadta Aleksandar Vučić pénteken délelőtt a belgrádi Szerbia Palotában. A két államfő tárgyalását követően a közös sajtótájékoztatón rámutattak, baráti beszélgetést folytattak, hiszen a két ország politikai együttműködése a modern történelemben a legmagasabb szinten van. Vučić köszönetet mondott Novák Katalinnak és Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének ezért, de Pásztor Istvánnak is, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, aki mindent megtett azért, hogy egy híd alakuljon ki a két ország között.

Vučić kiemelte, hogy nemcsak a diplomáciai kapcsolatok, hanem a gazdasági együttműködés is egyre jobb eredményeket mutat, hiszen januártól júliusig 2,2 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat bonyolított le a két ország, így Szerbia számára Magyarország számít a 4. legfontosabb gazdasági partnernek, azzal, hogy ilyen tempó mellett, két év után akár már a 3. is lehet, Németország és Kína után.

Vučić kiemelte, Szerbia az energiaválságban is számíthat északi szomszédjára, hiszen azzal, hogy Magyarország átengedte földgáztározó kapacitásainak egy részét, Szerbia számára könnyebb lesz a telet átvészelni. Majd kitért a Belgrád–Budapest gyorsvasútra is (várhatóan 2025-re befejeződik), ami további jó kereskedelmi, gazdasági és együttműködési lehetőséget kínál a két ország számára.

Novák Katalin köszönetet mondott szerb kollégájának, hogy felismerte, az, hogy Vajdaság gazdasági értelemben fejlődjön közös érdek, és örömmel látják azt a támogatást, amit Magyarország ehhez nyújt.

A HATÁRHELYZETRE AZ UNIÓS TAGSÁG A MEGOLDÁS?

A többórás határon való veszteglésre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Vučić azt mondta, Brüsszel támogatását kérték, hogy a szerb–magyar határon, Szerbia, illetve az Open Balkan kezdeményezés tagállamai számára egy zöld sávot hozzanak létre, ahol várakozás nélkül léphetnék át a határt, vagy pedig hozzanak létre egy gazdasági útvonalat, amely jelentős mértékben felgyorsítaná a teherforgalmat. Vučić hangsúlyozta, hiába a Szeged–Szabadka vasútvonal, és a 45 perces utazási lehetőség a két város között, vagy a Belgrád–Budapest gyorsvasút, ha huzamosabb időt kell a határon vesztegelni. Erre keresik még a megoldást.

Novák Katalin többek között rámutatott, Magyarország támogatta Ukrajna és Moldávia társulását is az Európai Unióhoz. Mint kiemelte, társulásuk potenciálisan felgyorsíthatja Szerbia és a Nyugat-Balkán eurointegrációját, ugyanakkor nem zárható ki, hogy lelassulnak ezek a folyamatok. Hangsúlyozta, nemcsak Szerbiának van arra szüksége, hogy EU-tagállam legyen, hanem Európának is szüksége van Szerbiára, hiszen gazdagabbá válik vele, ezért Magyarország minden alkalommal ki fog állni Szerbia társulása mellett. Elmondta, a határon való várakozásnak is talán az vetne véget, ha Szerbia uniós tagállammá válna, majd társulna a schengeni térséghez.

CSALÁDKÖZPONTÚ POLITIKA KELL

A két elnök egyik fontos témája a demográfiai kérdés volt. Aleksandar Vučić rámutatott, Novák Katalin politikai pályafutása során sokat tett Magyarország demográfiai kérdésének javítása érdekében. Mint rámutatott, ő már kétszer is járt magyar kollégájánál, hogy megismerkedjen azokkal az intézkedésekkel, amelyek a családalapításra, a család megerősítésére, a népszaporulat növelésére vonatkoztak. Vučić beszámolt arról, hogy Szerbia ma már jelentősen nagyobb összeget fordít a demográfiai mutatók javítására, mint 10-20 évvel ezelőtt, ám az egyelőre a városokban nem hozta meg a várt eredményt.

– Novák Katalin azt javasolta, a családpolitikát válasszuk külön a szociális politikától. Mi meghallgatjuk a tanácsát, folytatjuk a tanulást, hiszen hiába építünk kórházakat, vasutakat, hiába a beruházás, ha nem lesz azt kire hagynunk – közölte Vučić, kiemelve, Magyarországról szeretnének példát venni.

Novák Katalin szavai szerint Szerbiához hasonlóan Magyarország számára is kihívást jelent az, hogy nem születik elég gyermek. Ezért 2010 óta következetes családközpontú politikát folytatnak. Ezzel kapcsolatos tapasztalataikat örömmel osztják meg szerb kollégáikkal. Ezúttal jelentette be, hogy létrehozza a családbarát elnökök hálózatát, amihez szerb kollégája elsőként társulhat, hiszen mint mondta, Vučić személyesen is bizonyította, milyen fontosak számára a családok és mindent megtenne azért, hogy a fiatalok családot alapítsanak Szerbiában, hogy ne kelljen lemondani a karrierjükről, ha családot szeretnének, illetve a gyermekről sem, ha karriert építenének. Reményét fejezte ki, hogy az 5. Demográfiai Csúcstalálkozón is találkoznak majd.

FONTOS EURÓPA BIZTONSÁGA

A magyar elnök elmondta, nemcsak Szerbia és Magyarország kapcsolatáról, hanem Európáról és a világ nehézségeiről is tárgyaltak. Az ukrajnai háború, illetve az abból következő szankciók és az energetikai válsághelyzet érinti a magyar, a szerb embereket, de egész Európát is, sőt azon is túlmutat, miközben úgy tűnik, a háború nem fog egyhamar véget érni. Magyarország a béke mellett áll ki, illetve amellett, hogy a szembenálló felek mihamarabb megtalálják a békemegállapodáshoz vezető utat. Addig mindannyiunk számára egy kihívásokkal teli időszak következik – szögezte le. Hozzátette, ugyanakkor az illegális migráció veszélye sem múlt el, és bár nem Szerbiát és Magyarországot célozzák meg az illegális bevándorlók, de áthaladnak az országokon, ezért mindkettőjüknek meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy megőrizzék Európa biztonságát.

NOVÁK KATALIN, A SZABADKAI MTTK-N

Pénteken este, az Újvidéki Egyetemhez tartozó szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar megújult épületének ünnepélyes átadására került sor Novák Katalin részvételével.  Az ünnepélyes átadón dr. Josip Ivanović, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja köszöntötte az egybegyűlteket:

– Ez egy rendkívül magasztos pillanat, ennél talán nincs is magasztosabb. Azt a kegyelmet, ajándékot kaptam a Jóistentől, hogy tanár lehettem, mindig is ezt akartam. Huszonnégy éve vagyok az egyetemen, nehéz volt az út, hogy ezt a kart megvalósítsuk, voltak akadályok, buktatók, de mindenen túllépve itt vagyunk egy önálló jogi személyiséggel rendelkező karon. Igyekszünk a szakember kollégákkal ezt a magasztos feladatot, a fiatalok magas színvonalú oktatását és nevelését végrehajtani, valódi értékek szerint tanítani őket. Hála Magyarországnak, amelynek a kormánya elvszerűnek és lelkiismereti kérdésnek tartja a határon túli magyarság boldogulását és sorsát, nemcsak szavakkal, hanem konkrét módon. Ez az épület teljesen le volt rombolva, most az alapoktól a tetőig fel lett újítva a magyar kormány támogatásával. A magyar kormány nem csak felújította, meg is töltötte bútorzattal, felszereléssel, ami szavatolja, hogy magas szintű oktatást folytassunk és arra tanítsunk, hogy majd ők is így foglalkozzanak az ő tanítványaikkal – hallottuk a dékán úrtól.

Novák Katalin a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar megújult épületének átadásán szól az egybegyültekhez (Fotó: Molnár Edvárd)

Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a VMSZ elnöke beszédében elmondta:

– Augusztus 14-én volt egy éve annak, hogy együtt ünnepeltük Novák Katalin elnök asszonnyal Szent István napját, mottónk, a közép-európaiság gondolata magyar küldetés volt. Az idén ez a mottó még aktuálisabb. Azóta Novák Katalin köztársasági elnök lett, és amióta ezt a tisztséget tölti be, nemcsak mondatokba foglalja, hanem tesz is azért, hogy bizonyítsa, hogy magyar küldetés a közép-európaiság gondolata. Örömmel vettük a belgrádi látogatást, az élet furcsa fintora, hogy talán tegnap volt kerek éve annak, hogy a két ország a belgrádi kormányülésen aláírta a stratégiai partnerségről szóló megállapodást, ami nagy feladattal lát el bennünket. Azt gondolom, hogy a mai találkozó, gyorsulást és jó következményeket tud jelenteni a két ország közti együttműködésben. Ez az épület nem jöhetett volna létre hathatós magyarországi támogatás nélkül, ami több mint egymilliárd forintot tett ki. Köszönetet mondanék, hogy Szabadka önkormányzata nyitottságot mutatott, hogy hosszú távra a karnak adta az épületet. Ez egy tizenhat éves építkezési folyamat volt, amelynek a végére értünk. Egyik célja a vajdasági határon túli magyarságnak az identitás megőrzése, azt pedig nem lehet, ha nincsenek az intézményeink. Nem elég létrehozni az intézményeket, talpon kell tartani, és ez gyakran a lendület kérdése is – mondta Pásztor István, aki a szerb–magyar békés együttélés fontosságát is hangsúlyozta.

Szabadkán is szívélyes fogadtatásban részesült (Fotó: Molnár Edvárd)

Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke beszédében felidézte az előző évi augusztus 20-ai látogatását, amikor még miniszterként jött Palicsra. Kiemelte, hogy barátként érkezett Szerbiába és barátként érkezett a vajdasági magyar közösséghez. Felidézte a szerb–magyar barátság legfőbb mozgatórugóját, ami szerinte a megértési szándék, az, hogy a két fél meg akarja érteni egymást. Beszédében érintette a Szerbiát érintő migrációs nyomást. Ezzel kapcsolatban azt jelentette be, hogy a szerb elnökkel folytatott tárgyalása során megerősítést nyert, hogy az újonnan megalakuló szerb kormány hamarosan határozott intézkedéseket tesz a migráció megállítására. Hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja Szerbia uniós csatlakozását. Végezetül felidézte, hogy családjában is voltak pedagógusok, olyanok, akiket az MTTK falai között képeznek. Novák Katalin szerint az oktatási rendszer, modern eszközökkel mit sem ér képzett pedagógusok nélkül. Hozzátette, hogy a Vajdaságban a magyar pedagógusok a tudás mellett identitást, hitet, a magyarság iránti szeretetet is át kell adniuk a gyermekeknek. A magyar elnök szerint az MTTK épületének felújítása is bizonyíték arra, hogy a magyarországi forintok Vajdaságban jó helyre kerülnek.