2024. március 28., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2022

Belgrádban már ketyeg az óra

Nem tudni, hogy köztársasági szinten mikor fejeződhet be a választás folyamata

Hétfőn nemcsak a Köztársasági Választási Bizottság (RIK), hanem a belgrádi városi választási bizottság (GIK) is végeredményt hirdetett, előbbi az április 3-án megtartott köztársasági elnökválasztás, utóbbi az ugyanaznap tartott városi választás tekintetében. Mint ismeretes, az államfőválasztást az első körben 2,22 millió szavazattal, azaz a leadott voksok 58,59 százalékával, Aleksandar Vučić jelenlegi köztársasági elnök és a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltje nyerte meg.

Ami a belgrádi városi választást illeti, ezen a következő eredmény született:

Lista

Szavazatszám

Szavazatarány

Mandátumokszáma

Aleksandar Vučić: Együtt mindent elérhetünk

348 345

38,02%

48

Vladeta Janković-Együtt Belgrád Győzelméért

195 335

21,32%

26

Moramo-A jó városért

99 078

10,81%

13

Ivica Dačić-Szerbia kormányfője, Toma Fila-Belgrád polgármestere

64 050

6,99%

8

Dr. Miloš Jovanović-Remény Belgrád számára

57 760

6,30%

7

Milica Đurđević Stamenkovski-Szerb Eskütevők Pártja

32 029

3,50%

4

Boško Obradović-Szerb Mozgalom Dveri-POKS-Miloš Parandilović-Patrióta blokk a Szerb Királyság Megújhodásáért

30 898

3,37%

4

A helyi választási bizottság a végeredmény megjelentetését követően 7 napon belül végzéssel osztja ki a mandátumokat a képviselőjelölteknek, majd a mandátumokat a városi-képviselő testület alakuló ülésén hitelesítik. Az alakuló ülést a városi képviselő-testület előző összetételének az elnöke hívja össze, a mandátumok kiosztásáról szóló végzés megjelentetését követően tíz napon belül, azzal, hogy az alakuló ülést legkésőbb 30 napon belül kell megtartani, a mandátumok kiosztásáról szóló végzés megjelentetésétől számítva. Ezt követően a polgármestert a városi képviselő-testület választja meg, a képviselők soraiból, abszolút többséggel. A polgármesteri tisztségre a belgrádi városi képviselő-testület elnöke tesz javaslatot, míg az alpolgármesteri tisztségre a polgármesteri tisztségre javasolt személy tesz javaslatot.

Az elnökválasztás folyamatának következő állomását illetően, az államfő ötéves mandátuma attól a naptól számítódik, amikor esküt tesz a Nemzetgyűlés előtt. Az eskütételt annak ellenére is meg lehet tartani, hogy lejárt a Nemzetgyűlés mandátuma. Aleksandar Vučić öt évvel ezelőtt május 31-én tett államfői esküt.

A szintén április 3-án megtartott előrehozott köztársasági parlamenti választás folyamata egyelőre nem fejeződött be és amennyiben a bujanovaci Veliki Trnovacon a 6-os szavazóhelyen valóban másodszorra is megismétlik annak szavazását, a végeredményre egy ideig még biztosan várni kell. Ezen a szavazóhelyen április 28-án ismételték meg először a szavazást, ez A völgy albánjai koalíció elnevezésű nemzeti kisebbségi jelöltlista számára volt sorsdöntő, hiszen sikerült annyi szavazatot szereznie, hogy átlépje a választási küszöböt. Ugyanakkor az említett lista „sikere” ahhoz vezetett, hogy a Szerbiai Szocialista Párt választási koalíciója veszített egyet 32 mandátumából. Éppen az SZSZP az a politikai tömörülés, amelyik az újrázást követően több szinten is jogorvoslattal élt, az április 28-ai szavazás semmisnek nyilvánítását kérve.

Miután egyszer kihirdetik a parlamenti választás végeredményét, először a mandátumokat osztják ki, majd a végeredmény kihirdetését követően 30 napon belül megtartják a Nemzetgyűlés alakuló ülését. Ezt követően megkezdődhet a kormányalakítási tevékenység, amelyben a köztársasági elnök is részt vesz. Amennyiben a Nemzetgyűlés alakuló ülését követő 90 napban a parlament nem választja meg a kormányt, a törvényhozó szervet feloszlatják.