2024. május 8., szerda

Vettel felülre húzta az alsónadrágot

A Formula–1 első Miami Nagydíja – amelynek versenyét vasárnap késő este rendezték – a fényűzésről, a csillogásról és a show-ról szólt: amikor nem az autóban ültek, a pilótákat eseményről eseményre rángatták, a paddockban amerikai hírességek hada vonult fel, és ha már nem a tengerparton létesült a pálya, hát építettek mellé egy műkikötőt művízzel.

Pálmafamintás ingek, különleges sisakfestések, bohókás hangulat jellemezte a versenyzőket is, leszámítva egy témát, ami noha szintén mulatságosnak tűnhet, ám sokakban komoly ellenérzéseket váltott ki.

Az FIA ugyanis közölte, nem enged a pár hete belengetett tervéből, és mostantól ellenőrizni fogja, hogy a versenyzők tűzálló alsónadrágot vettek-e fel, illetve minden ékszert eltávolítottak-e magukról, mielőtt beültek az autóba. Ezek a biztonsági, a sérülésveszélyt elsősorban tűz esetén csökkentő követelmények nem új keletűek az F1-es szabálykönyvben, ám az elmúlt évtizedekben az FIA elhanyagolta azok ellenőrzését, így pedig a versenyzők is a betartásukat.

Mindkét előírás kapcsán kisebb demonstrációkat tartottak a pilóták Miamiban, mert bár a biztonság mindannyiuk érdeke, mégis abszurdnak tartják, hogy éveken át senkit nem érdekelt, hogy milyen alsót húznak fel, most viszont az új versenyigazgató még ezt az apróságot is vaskézzel igyekszik kikényszeríteni. Sebastian Vettel frappáns módon „tüntetett” az intézkedés ellen, amikor pénteken úgy sétált ki a bokszutcából, hogy zöld Aston Martin-os overalljának tetejére húzott fel egy szürke alsógatyát, ezzel figurázva ki a szabályt.

Az ékszerviselésre vonatkozó tilalom elsősorban Lewis Hamiltonnál verte ki a biztosítékot, aki az elmúlt években előszeretettel aggatta magára ezeket, elmondása szerint pedig az orrpiercingjét és egy fülbevalóját már nem is tudja egyszerűen eltávolítani.

A brit két futamra türelmi időt kapott, így a május végi Monacói Nagydíjig kell megoldania ezt a problémáját, ezt követően az első szabálysértés után 50 ezer, a második után 100 ezer, a harmadik után pedig már 250 ezer eurós bírságot és pontlevonást róhatnak ki rá. A fenyegetés hírére Hamilton is bemutatott egy Vetteléhez hasonló performance-t, amikor a pénteki sajtótájékoztatóra nyolc gyűrűvel, három karórával és négy nyaklánccal felvértezve ült be, és azt mondta, az FIA elnökével, Mohamed Ben Szulajemmel konzultálva próbálja majd elérni, hogy felmentést kapjon a szabály alól. „Most mindenki azt mondja, hogy a biztonság az első, de vajon akkor mi volt a helyzet az elmúlt 16 évben? Én már 16 éve ékszereket hordok, szóval akkor korábban nem kellett aggódni a biztonság miatt?”

Kevin Magnussen, a Haas versenyzője egy újabb nézőpontot hozott be az ékszervitába, benne visszás érzéseket keltene, ha a jegygyűrűjét kellene levennie. „Én bevállalnám azt az extra égési sérülést az ujjam körül, csak hogy a karikagyűrűvel versenyezhessek. Mert ha valami történne velem, valami rossz, akkor szeretném, ha rajtam lenne. Nem érezném helyesnek, hogy levegyem” – fogalmazott a dán.

A 2022-es F1-es szezon eddigi legabszurdabb kötélhúzása tökéletesen illeszkedett a miami hétvége körítésének túlkapásaihoz, ezzel pedig a történet még aligha ért véget.