2022. május 26., csütörtök
NAGYSZÜNET

Igény az elfogadásra, igény a változásra

A csapból is az folyik, hogy meg kell reformálnunk az oktatást. Mindenki elégedetlen, a gyerekek, a szülők, a tanárok is. Mégsem történt eddig semmi gyökeres változás, ami elindította volna azt a folyamatot, amely megnyugtatóan rendezte volna számtalan diák, tanító és szülő állandó problémáját: mégpedig azt, hogy a mai iskolarendszer gyakorlata alig veszi figyelembe azt a tényt, hogy emberi lények alkotják.

Iskolapedagógusként azt látom, hogy óriási igény van a rendszeren belül arra, hogy mindenki a saját személyiségének megfelelő feladatokat a neki megfelelő módon láthassa el. Ez nemcsak a gyerekekre, hanem a tanárokra, tanítókra, sőt a szülőkre is vonatkozik. Óriási hiba mindenkit egy kalap alá venni, illetve mindenkitől ugyanazokat a dolgokat elvárni, legyen tanár vagy diák az illető. Azt mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek különbözőek: van, aki a matematikához, van, aki a sporthoz, van, aki a nyelvekhez ért. Ugyanígy a tanároknak is van képességprofiljuk: van, aki számára az adminisztráció jelent szinte átléphetetlen akadályt, de nagyon hatékony tanár, mások színes pedagógiai módszereket alkalmaznak, de a gyerekprogramok megszervezésével meggyűlik a bajuk.

Óriási hiba mindenkit egy kalap alá venni, illetve mindenkitől ugyanazokat a dolgokat elvárni, legyen tanár vagy diák az illető.

Természetesen ezek csak az iskolarendszert alkotó személyek képességei, amelyek magukban is hihetetlenül színesek, ha megpróbáljuk figyelembe venni az egyéb személyiségvonásokat, valamint az aktuális lelkiállapotot, élethelyzetet, akkor még tarkább képet kapunk. Ugyanúgy, ahogy az osztálynyi gyerekből sem mindenki ugyanolyan lelkiállapotban érkezik aznap az iskolába, a tanárok szintén, csak ők esetleg jobban tudják leplezni, vagy feladatelkötelezettebbek (a külső motiváció is szerepet játszhat ebben). Ha nem lenne a sok „kell”, ami figyelmen kívül helyezi a tanítás-tanulás folyamatában az egyik legfontosabb dolgot, a személyiséget, akkor talán több figyelmet szentelhetnénk az egyéni különbségeknek.

A törvényi keretek alapvetően adottak: biztosított az egyéni oktatási terv a gyerekek számára, a 40 órás munkahétben meghatározott a tanárok feladatköre. Csakhogy a szerteágazó és összehangolatlan elvárások, az indokolatlan hangsúly az adminisztráción, a rengeteg információ, amelynek áramlása az internet korában sem megnyugtatóan megoldott, és a különböző, egymásnak sokszor ellentmondó számonkérések gyökereiben semmisítik meg az individualizációt.

Ha nem lenne a sok „kell”, ami figyelmen kívül helyezi a tanítás-tanulás folyamatában az egyik legfontosabb dolgot, a személyiséget, akkor talán több figyelmet szentelhetnénk az egyéni különbségeknek.

Több helyen is olvastam arról, hogy sok szakember szerint oktatásunknak a finn oktatási rendszer felé kellene haladnia. Mivel a finn iskolák rendkívül eredményesek, és az átfogó értékelések is ezt támasztják alá, érdemes alaposan utánajárni, mi a titkuk a finneknek. Például az, hogy a finn iskolarendszer átjárható – és éppen ezért megnyugtató a szülőknek, gyerekeknek, tanároknak. Nem kell attól félni, hogy egy téves döntés vagy iskolaválasztás meghatározza a gyerek egész jövőjét. Továbbá a finn gyerekeket első öt évben nem osztályozzák, mert ezzel sem sulykolják a gyerekekbe, hogy gyöngébbek, butábbak, értéktelenebbek. Értékelésük a fejlődés lehetőségét és a pozitív, bizalommal teli hozzáállást célozza. Nincsenek teletömve órákkal, ugyanakkor sokszínű szakköri foglalkozásokat, tevékenységeket választhatnak maguknak a diákok. Ismétlés lényegében nincs, mert kurzusokhoz hasonlóan veszik fel a tanulók a modulokat, így szabadságot biztosítanak a saját érdeklődési kör szerinti tanulásra. A diákélet nem stresszes, a tanulókat nem megfelelésre, hanem elégedettségre tanítják.

Valóban jó lenne minél előbb és minél jobban közelítenünk ehhez a számunkra mesébe illő iskolarendszerhez!