2024. április 19., péntek

Vučić: Elértem valamit, amit még soha senki ebben az országban

Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke és az „Aleksandar Vučić – Együtt mindent elérhetünk" lista vezetője bejelentette, hogy a párt becslései szerint 3 millió 840 ezren mentek el a mai választásokra.

Vučić bejelentése alapján az első körben megszerezte a szavazatok 59,9 százalékát az elnökválasztáson, továbbá, pártja eddigi tudomása szerint, az Aleksandar Vučić – Együtt mindent elérhetünk lista a szavazatok 43,95 százalékát szerezte meg a parlamenti választásokon.

– Büszke vagyok arra, hogy számos kiváló ember támogatását élvezve sikerült elérnem valamit, amit még Szerbiában eddig soha senkinek sem sikerült és ez számít – mondta Vučić.

Sajtótájékoztatóján külön kiemelte és megköszönte a Vajdasági Magyar Szövetségnek a kampányban nyújtott támogatást.
Úgy fogalmazott, örül annak, hogy nagyon sokan elmentek szavazni, és gratulált minden jelöltnek.