2024. május 9., csütörtök

Ajándék a gyermekosztálynak

A Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint az Egészségügyi Középiskola diákjai jótékonykodtak

A zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint az Egészségügyi Középiskola tanulói kedden délután karácsonyi csomagot adtak át a Zentai Közkórház gyermekosztálya számára. Az ajándékokat dr. Surján Amra gyermekgyógyász vette át a középiskolás tanulóktól, és kiemelte, hogy ez az esemény nagyon sok örömet szerez azoknak a gyerekek, akik az ünnepeket a kórházban töltik.

Egy vidámabb karácsony reményében gyűjtöttek az ajándékokra

Egy vidámabb karácsony reményében gyűjtöttek az ajándékokra

– Nagyon szépen köszönjük a támogatást, a kis és nagy pácienseink nevében is. Hálásak vagyunk, hogy meglátogattak minket a diákok ezekben a nehéz időkben. Jelenleg öt gyerek tartózkodik az osztályunkon, ők biztosan részesülni fognak az ajándékokból, és persze azok is, akik a közeljövőben majd bekerülnek hozzánk, de reméljük, hogy nem sokan töltik itt a karácsonyt – fogalmazott a doktornő.
A diákok szívvel-lélekkel szervezték meg a gyűjtést a gyermekosztály számára. Nagy Fanni negyedikes tanuló elmondta, hogy tavaly sajnos nem tudták életre kelteni ezt az akciót, de idén annál nagyobb örömmel vágtak bele.

– Pénzt gyűjtöttünk, amelyből játékokat és kifestős könyveket vásároltunk a gyerekeknek, és aki tehette, az otthonról is hozott édességet, ruhát és színes ceruzát. Az iskolánk is hozzájárult anyagilag, valamint a tanárok is kiegészítették a csomagot, amivel csak tudták – mesélte Fanni.