2021. december 2., csütörtök

Hol van a fekete macska?

Tegnap volt a filozófia napja. Az UNESCO 2002-ben emlékezett meg először november 21-én a bölcselet tudományáról, a bölcseletről, „mely előreviszi az emberiséget”. Azóta minden évben tudományos konferenciákkal, vitafórumokkal és egyéb, a filozófiát népszerűsítő eseményekkel ünnepelnek szerte a világon. E izgalmas tudományág pedig valóban megérdemli legalább az év egy napján a kitüntetett figyelmet, hiszen a filozófia létünk legfontosabb és egyben legnehezebb kérdéseit vizsgálja. De mivel is foglalkoznak pontosan a filozófusok?

(Illusztráció – Pixabay.com)

Valóságunk bizonyos részeinek tanulmányozásával, leírásával, összefüggéseinek feltárásával külön tudományágak foglalkoznak. Az emberi test szerkezetét, működését például az orvostudomány vizsgálja. Az ember alkotta társadalom törvényszerűségeit a szociológia írja le. Az embert körülvevő élő és élettelem környezettel a biológia, a földrajz, a fizika és a kémia foglalkozik. A bolygónkat körülvevő világmindenséget a csillagászat fürkészi és az űrkutatás igyekszik felderíteni. A ködbe vesző múlt egy-egy szeletét a kozmológia, a paleontológia, a régészet és a történelem kutatja. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan működik az agyunk, egy agykutató vaskos munkáját kell elővennünk, ha viszont tudni szeretnénk, hogy hogyan keletkeznek a fekete lyukak, természetesen egy csillagászati szakkönyvet vagy esetleg honlapot kell felkeresnünk. De ha felnézünk a csillagos égre és az a kérdés fogalmazódik meg bennünk, hogy vajon hol a helyünk a nagy világmindenségben, vagy ha végiglapozzuk a történelemkönyveket és arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon az emberiség folyamatos vagy ciklikus fejlődésen ment keresztül, akkor hova forduljunk? A filozófia nagyjai, mint például Platón, Arisztotelész, Konfucius, Descartes, Kant, Hegel, Wittgenstein vagy éppen David Lewis éppen az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ. A filozófus ugyanis nem a valóság egy-egy szeletét szeretné alaposan megismerni, hanem magát a valóságot, nem egyes létezőkre kíváncsi, hanem magára a létre. Ilyen ismerethez pedig csak úgy juthat, ha a fent említett valamennyi tudományág legújabb eredményeit felhasználja, és ami még fontosabb, összegzi, majd ezekből messzemenő következtetéseket von le. A filozófus tehát a nagy összképet szeretné látni. Persze ennek a munkának megvannak a maga korlátai. Ha egy filozófus például úgy látja, hogy az emberi társadalom fejlődésének meghatározott iránya van, vagy azt a következtetést vonja le, hogy az embernek nincs szabad akarata, nem tud megdönthetetlen bizonyítékot felmutatni, csak érvelni igaza mellett. Ezért is született az a tréfás megállapítás, hogy a filozófia olyan, mintha egy sötét szobában kergetnénk egy fekete macskát.

A filozófia tehát nem képes olyan törvényszerűségeket leírni, mint ahogy azt például a fizika teszi, de nem is az a feladata. Jelentősége abban mutatkozik meg, hogy olyan kérdéseket tesz fel, még ha nem is feltétlenül lel rá válaszokat, amelyekre más tudományágak még csak hallani sem akarnak. És talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy most, a XXI. század elején a filozófiára és a filozófusok munkájára nagyobb szükségünk lenne, mint a bölcselet 2500 éves történetében bármikor. A számítástechnikai eszközök szédítő fejlődésének köszönhetően információk tömkelege zúdul az emberiségre. A tudás az előző évszázadokkal ellentétben már nem csak a kevesek kiváltsága, hiszen azt bárki elérheti egy okostelefon segítségével. Közben szinte naponta hallunk a Földhöz hasonló bolygók felfedezéséről, beszámolókat olvashatunk a legszenzációsabb régészeti ásatásokról, a legújabb oltóanyagok felfedezéséről és a világhálón élőben követhetjük az űrhajós küldetéseket. Ebben a valóságos információcunamiban sajnos nem csak a tudományos berkekben elfogadott és ellenőrzött információk találnak meg bennünket, de épp úgy ránk zúdulnak az álhírek, minden iskolai végzettséget nélkülöző önjelölt megmondóemberek fantazmagóriái és a legkevesebb valóságalapot nélkülöző hajmeresztő összeesküvés-elméletek. Éppen ezért most lenne csak igazán szükség egy olyan, az emberi tudást összegző és rendszerező rendkívüli vállalkozásra, mint a felvilágosodás korában Diderot és d’Alembert szerkesztésében megjelent, harmincöt kötetes Nagy Francia Enciklopédia. Manapság, amikor a csillagvizsgálók fényévek szédítő messzeségeibe, a mikroszkópok pedig a szemünk előtt rejtett világ legrejtettebb zugaiba nyerhetnek bepillantást, soha nem volt aktuálisabb a kérdés: mindebben hol a helye az embernek? De talán ennél is fontosabb lenne a filozófia módszereivel és eszköztárával megvizsgálni, hogy a környezetszennyezés, a fogyasztói társadalom és a globalizmus korában merre is halad az emberiség.

Sajnos úgy tűnik azonban, hogy amikor a legnagyobb szükség lenne a bölcselkedésre, éppen akkor foglalkozik vele legkevésbé az emberiség. Tájainkon megfigyelhető tendencia, hogy a közoktatásban a filozófia, mint tantárgy, talán a bonyolultsága és absztraktsága miatt háttérbe szorul. Alig néhány évtizede Michel Foucault vagy éppen Jean-Paul Sartre filozófusként a közgondolkodást formáló személyiségekké válhattak, akiknek műveit milliók olvasták. Manapság inkább csak az egyetemek tanszékein, alig olvasott szakfolyóiratok és néhány száz példányos könyvek lapjain folynak a filozófiai diskurzusok. Bizony az egyszavas szólamok idején, amikor a politikai szekértáborok egymástól szinte teljesen különböző valóságot alakítottak ki, és a társadalom egyes szereplői az embert kizárólag fogyasztóként definiálják, nehéz is vitatkozni, létünk nagy összefüggéseiről elmélkedni, sőt olyan kérdéseket felvetni, amelyekre nem csak egy eldöntendő válasz adható. Pedig most kellene igazán keresni a sötét szobában azt a bizonyos fekete macskát, mert az idő egyre sürget bennünket...