2024. április 18., csütörtök

Rangos versenyeken remekeltek

Topolya község sikeres sportolóit fogadták a polgármesteri hivatalban

Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere, Tomik Nimród, a községi képviselő-testület elnökhelyettese, Ognjen Despotović, a községi tanács sporttal és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja, valamint Holló Dániel, a topolyai helyi közösség tanácselnöke fogadták a közelmúltban rangos versenyeken érmet szerzett községi sportolókat.

A szerbiai férfi tekeválogatott az októberben Lengyelországban megrendezett világbajnokságon aranyérmet nyert. A világbajnok válogatott tagja a topolyai Loncsárevity Adrián is. A találkozón a sportoló elmondta, hogy nem sokkal a világbajnokság előtt tudta meg, hogy részt vehet a versenyen a válogatott csapattal, végül pedig a döntőig játszott is. Kifejtette, hogy jelenleg egy magyarországi klub tagja, emellett a topolyai Funk Arénában is szokott edzeni.

A görögországi Európa-bajnokságon a Bajsa Taekwondoklub két tagja harmadik helyezést ért el. Provči Nađa a 14 év alattiak és a 45 kg alattiak kategóriájában, Stojaković Marinko pedig a 90 kg alatti veteránok kategóriájában szerzett Európa-bajnoki bronzérmet. A találkozón mellettük még jelen volt Zorić Bojan is, aki a versenyre felkészítette őket. Elmondták, hogy az utóbbi években már az ilyen rangos versenyekről is érmekkel térnek haza, igaz, 2020-ban a járvány miatt nem tartottak bajnokságokat, de idén már várták az Európa-bajnokságot. Az edzésekkel kapcsolatban kifejtették, hogy heti két alkalommal találkoznak a Nikola Tesla Általános Iskola kisebb tornatermében, de ha versenyek előtt intenzívebb felkészülésre van szükség, akkor otthon is, egy erre a célra kialakított helyiségben gyakorolnak.

A sportolók támogatása is szóba került. Topolya község önkormányzata minden évben támogatja a község területén működő sportklubokat. Ebben az évben összesen 17 millió dinárt irányoztak elő a költségvetésben a klubok működésére, 3 milliót rendezvényekre, jövőre pedig emelni szeretnék a sporttámogatások összegét.