2021. november 29., hétfő

Macron a porondon

Felállnak a frontok! Még fél év választ el bennünket a francia elnökválasztástól, de Franciaországban már teljes gőzzel tombol a választási kampány, szinte az egész politikai élet már ennek jegyében zajlik. Mi most arra vállalkozunk, hogy ismertetjük a kampány két jellemző vonását, és bemutatjuk a központi szereplőket.

A kampány jellemző mozzanata, hogy már e kezdeti szakaszban új jelszavak fogalmazódnak meg, új ígéretek-követelések-programok hangzanak el. Így Emmanuel Macron síkra száll az „újraiparosításért”, Anne Hidalgo a „párizstalanításért”, a baloldal „szociális szükségtörvényt” követel, a környezetvédők a „zöldadó” bevezetését ígérik-szorgalmazzák.

A másik érdekessége a már javában zajló választási kampánynak, hogy furcsa helyzetbe került a két „nagy”, a kormányon évtizedeken át egymást váltó párt. A gaulleista, számos névváltoztatása után most Köztársaságiak nevű párt helyzete még aránylag egyszerű. Arról van szó, hogy a jelöltesélyesek már javában csatároznak, de a pártnak még nincs jelöltje. Pontosabban csak a december 4-ére összehívott kongresszus fogja megválasztani. (Hárman vannak versenyben, köztük van Michel Barnier a „Brexitbiztos”, aki az Európai Unió nevében a britekkel tárgyalt a Brexitről.)

A Szocialista Párt helyzete pedig már produkált két paradoxont. Az egyik, hogy a pártnak van is jelöltje, meg nincs is. Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere a párt jelöltjének számítana, közben el sem ment a párt választásokról tárgyaló kongresszusára. A másik paradoxon pedig az, hogy a párt kongresszust tartott a küszöbön álló választásokról, de nem állított elnökjelöltet. (Több nevet emlegettek, de nem döntöttek.)

Ezek után mutassuk be a már porondon lévő jelöltjeit. Macront, a mostani elnököt nem kell bemutatni, de vizsgálhatjuk helyzetét a mostani kampányban. Jellegzetesség, hogy 8 hónappal a választások előtt még nem lehetett tudni, indul-e Macron. A helyzet ugyanis az volt, hogy emlegették: Macron veszíthet. Gyorsan kiderült, hogy ez vaklárma, hisz a közvélemény-kutatás szerint nincs jelölt, aki elvitathatná tőle az első helyet az első fordulóban, és a győzelmet a másodikban. (A helyzetre jellemző az Observateur címe: „A Macron és Marine Le Pen szembenállás még mindig elkerülhetetlen.”)

Macronnak van azonban egy komoly gondja, mégpedig az, hogy sokan tartózkodnak a szavazástól. (A helyhatósági választásokon a választók 65 százaléka nem ment el szavazni, ami nagy ugrás a 2015-ben észlelt 41 százaléknyi távolmaradáshoz viszonyítva.) Így megeshet, hogy az ő választói nem mennek el voksolni, ellenfelének választói pedig fegyelmezetten leszavaznak.

A csatározás másik főszereplője, Marine Le Pen abban bízik, hogy harmadik nekifutásra sikerül bejutnia az Elysée-palotába. Bizakodásának egyik forrása, hogy a két választás között jelentős változtatásokat eszközölt pártjában. Először is az apja által alapított párt nevét Nemzeti Frontról Nemzeti Tömörülésre változtatta, emellett módosított a programon is. (Programpont volt ugyanis, hogy népszavazást kell szervezni az Európai Unióból való kilépésről, most viszont már azt mondja, hogy a népszavazás nem aktuális.)

Fő programpontja azonban marad: „Nem a baloldal és jobboldal között van a megoszlás, hanem a nacionalisták és globalisták között.” (Az újabban sokat szereplő Marion Marechal meg is fogalmazta, mi nagynénjének legfőbb szempontja: „pár évtizeden belül abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy a bevándorlók lesznek többségben a nagyvárosokban”.) Ellene szól viszont, hogy levitézlett a helyhatósági választásokon: a szavazatoknak mindössze a 15 százalékát kapta.

A környezetvédők fontos tényezővé váltak. Már az európai parlamenti választásokon megmutatták, hogy a politikai élet mind komolyabb résztvevői lesznek. (Ezek a pártok Európa-szerte előretörésben vannak, 52-ről 70-re növelték képviselőik számát az Európai Parlamentben.) Egyedül ők alkalmazták azt a kockázatos megoldást, hogy pártbeli jelöltekkel előválasztást tartottak. Öt jelölt indult és végül kettő jutott a második fordulóba. (A svájci Le Temps figyelmeztetett is arra, hogy a jelöltek egymás közti harca csökkentheti választási esélyeiket.)

A csatát végül Yannick Jadot nyerte meg, aki sietett kijelenteni: „Igenis elnökjelölt vagyok, mert meggyőződésem, hogy csak a remény teszi lehetővé, hogy Franciaország újból megtalálja a jövőbe vetett hitét.” Van is egy egyszerű, de nehezen megvalósítható ötlete: a baloldalnak össze kell fogni, mert csak közös jelöltjüknek van esélye, hogy bekerül a második fordulóba.

Említsük meg azt is, hogy náluk is megjelent az ügyeletes bohóc, aki biztosra veszi, hogy a csalódás, kiábrándulás a hagyományos politikából neki juttatja a győzelmet. (Elfelejtve, hogy már Macron a hagyományos politikával szakítva győzött, vagy éppen arra számít, hogy ez most megismételhető, mert Macron a hagyományos politika része lett.)

Nem bohóc, nem színész, hanem esszéiró. (Egyetlen este Elvesztett illúziók című legújabb könyvéből 800 példányt adott el.) Ez a politikán kívülről érkező jelölt Eric Zemmour, akinek programja egyetlen mondatban foglalható össze: három ellenség van, a nő, aki elveszi ártatlanságodat, az arab, aki keletiessé tesz, és a homoszexuális, aki teljessé teszi a zűrzavart.

Áprilisig, amikor 47 millió bejegyzett választó szavazhat, még biztosan vissza-visszatérünk a francia elnökválasztáshoz.