2024. április 19., péntek

Gyorsan, kényelmesen a határon át

Megkezdődött a Szeged–Szabadka vasútvonal felújítása

Lassan egy hónapja zajlanak az előkészítő munkálatok a Szabadka–Szeged vasútvonal szerbiai szakaszán. A hatalmas beruházás lehetővé teszi, hogy a két város közötti utat alig több mint fél óra alatt tegyék meg az utazók. A vasútvonal minden szempontból megfelel majd az európai standardoknak, és jelentős mértékben kihathat a régióban élő polgárok mindennapjaira, utazási szokásaira. A beruházás várhatóan 2022 szeptemberére befejeződik.

A vasút felújításán gőzerővel folyik a munka (Gergely Árpád felvétele)

A vasút felújításán gőzerővel folyik a munka (Gergely Árpád felvétele)

Aki az elmúlt időszakban a Horgos és Szabadka közötti települések valamelyikére tévedt, bizonyára észrevette a Szeged és Szabadka között húzódó vasútvonal felújítási munkálatainak előkészületeit. Egy-egy vasúti vonal meghatározza egy település arculatát, illetve közlekedését, ezért ezekre a településekre érve egyből szembetűnnek a munkálatok nyomai, és olykor-olykor talán bosszankodhatunk is, hisz elsősorban a gyalogosok és kerékpárosok elé bizonyos nehézségeket állít. A Szeged–Szabadka vasútvonal felújításáról Kern Imre, Szabadka Város alpolgármestere, korábbi építésügyi, közlekedési és infrastrukturális ügyekkel megbízott államtitkár nyilatkozott lapunknak.

– Az előkészítő munkálatok körülbelül három héttel ezelőtt kezdődtek meg. Ezek magukba foglalják a sínek felszedését és elszállítását is. A sínek felszedése körülbelül egy hét múlva fejeződik be. Az országhatár és Királyhalom között 100–120 éves sínek vannak, amiket gyakorlatilag csak másodlagos nyersanyagként lehet használni, míg a Királyhalom és Szabadka között húzódó szakaszt az 1990-es években felújították, így ezeket 25 méteres darabokra szedik szét, a talpfákkal együtt elszállítják, és újrahasznosítják. A munkálatok befejezésének határideje a szerződés szerint jövő szeptember, de az is lehetséges, hogy korábban elkészül az új vonal – fogalmazott Kern Imre.

Szabadka alpolgármestere szerint a Szeged–Szabadka vonal modern vasútvonal lesz. A sínek, a talpfák és a földmunkák lehetővé teszik, hogy a vonatok óránkénti 160 kilométeres sebességgel közlekedjenek, de mivel a közúti átjárók egy szintben lesznek a vasúttal, „csupán" óránkénti 120 kilométeres sebességgel járnak majd a vonatok. A szakasz villamosítva lesz, vagyis a jövőben nem sínbuszok, hanem elektromos szerelvények közlekednek majd, illetve a tehervagonokat is elektromos mozdonyok vontatják.
– A felújított vasútvonal lehetővé teszi, hogy a polgárok biztonságosan és nagyon gyorsan el tudjanak jutni Szabadkáról Szegedre. Az út reményeink szerint fél órát, vagy annál valamivel hosszabb időt vesz igénybe. Másrészt ezek kényelmes szerelvények, azt hiszem, mindenki szívesen veszi majd igénybe, főleg a nyári időszakban, amikor a közúti határátkelőkön órákat kell várni embertelen körülmények között. Szerbiának és Magyarországnak megoldást kell találnia a vámeljárás és a határellenőrzés rendszerének módosítására is. A Horgos–Röszke vasúti határátkelő nincs bejegyezve teherszállításra, így ezt is majd módosítani kell az elkövetkező, nagyon rövid időszakban – mondta Kern Imre.

A VASÚÁLLOMÁSOK IS MEGÚJULNAK

A vasútvonallal együtt több vasútállomás is megújul.

A vonat a jövőben Hajdújáráson is megáll majd (Gergely Árpád felvétele)

A vonat a jövőben Hajdújáráson is megáll majd (Gergely Árpád felvétele)

– Az új vasútvonalon több állomás fog működni. Szabadkát követően a szabadkai közraktáraknál, Palicson, Hajdújáráson, Királyhalmon és Horgoson áll meg majd a vonat. Magyarországon tudomásom szerint csak Szegeden és Röszkén lesz megálló. Örülünk annak, hogy sikerült elérnünk, hogy a kisebb településeken is megálljon a vonat, mert olyan terv is volt, ami csak azt tette volna lehetővé, hogy csak Szabadkán és Szegeden legyen megálló. Ha valaki belföldi utazáshoz akarja használni a vonatot, megteheti. Azt is el kell mondani, hogy a Szabadka–Újvidék vasútvonal felújítása miatt a Szeged–Szabadka vonal végállomása ideiglenesen Palicson lesz. A vasútvonallal egy időben három vasútállomás is visszakapja régi fényét. Palics, Királyhalom és Horgos állomása újul meg, és azt hiszem, szeptemberre már az erre vonatkozó munkálatok is láthatóak lesznek. Horgoson és Palicson a peronok alatt egy folyosó készül, amelyen keresztül lehet majd feljutni a peronokra, de nemcsak az utazók használhatják majd, hiszen ezek az átjárók kötik majd össze a vasútvonallal kettévágott település két részét, így a gyalogosok, kerékpárosok is igénybe vehetik az áthaladáshoz. Ma már elképzelhetetlen, hogy az ilyen aluljárókat ne szereljék fel olyan berendezésekkel, amelyekkel lehetővé válik, hogy a tolószékkel közlekedők, a mozgáskorlátozottak is biztonságosan tudják használni – nyilatkozta Szabadka alpolgármestere, aki azt is kifejtette, hogy a peronok szintje a vasúti kocsik bejárati szintjén lesz, vagyis az utasok könnyen fel tudnak jutni a vonatokra.

A vasút felújításával együtt többek között a palicsi vasútállomás is megújul (Gergely Árpád felvétele)

A vasút felújításával együtt többek között a palicsi vasútállomás is megújul (Gergely Árpád felvétele)

Kern Imre mindezek mellett szót ejtett arról is, hogy a Szeged–Szabadka vonal egy fontos vasúti rendszer részét képezi, és a jövőben hatalmas jelentőségre tehet szert.
– Hódmezővásárhely és Szeged között befejeződött a vasútvonal felújítása, másrészt napok kérdése, hogy elfogadják a Baja–Szabadka vasútvonal ötlettervét. A tervek szerint ez a vasútvonal-rendszer Békéscsabáig húzódik majd, ami azt jelenti, hogy Békéscsaba és Baja között egy körülbelül 200 kilométeres összefüggő vonal jönne létre. Ez a vonal a magyarországi fuvarozók számára is fontos lenne, hiszen Délkelet-Magyarország és Délnyugat-Magyarország között nincs jobb és gyorsabb közlekedési folyosó. A személyszállítás tekintetében pedig akár a Debrecenbe való eljutást is lehetővé teszi. Mindennek érdekében sokat jelentene, ha Szerbiát felvennék az Európai Unióba, illetve a schengeni zónába, hisz akkor például egy óra alatt el lehetne jutni Szegedről Bajára – mondta Kern Imre, aki azt is kifejtette, hogy a vonal a jövőben akár nehézvillamos-közlekedésre is megfelelne, amivel Bajmokot és Horgost is össze lehetne kötni.

REALITÁSSÁ VÁLIK A SZEGED ÉS SZABADKA KÖZTI INGÁZÁS

Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője lapunknak adott nyilatkozatában a felújított vasútvonal adta előnyökre hívta fel a figyelmünket.

– A vasútfelújítás egy olyan hatalmas beruházás, ami mindig jár bizonyos kellemetlenségekkel is. A kellemetlenségekkel kapcsolatban napi jelleggel keresnek meg bennünket Hajdújárásról, Királyhalomról, valamint egyéb településekről, mi pedig folyamatosan igyekszünk ezekre megoldást találni a kivitelezőkkel. A Vajdasági Magyar Szövetség 25 éven át dolgozott azon, hogy eddig a pontig eljuthassunk, és ez a vasútfelújítási projekt bekerült a Szerbiai Vasutak stratégiai fontosságú projektjei közé. Jelen pillanatban nem is vagyunk tisztában azzal, hogy milyen előnyökkel fog járni ez a rekonstrukció.

A síneket szinte az egész szakaszon eltávolították (Gergely Árpád felvétele)

A síneket szinte az egész szakaszon eltávolították (Gergely Árpád felvétele)

Tudjuk, hogy a közúti határátkelőkön milyen állapotok uralkodnak, és egy versenyképes alternatívát jelenthet a vasúti közlekedés, hiszen gyorsan, kényelmesen el lehet jutni nemcsak Szabadkáról, hanem Palicsról, Hajdújárásról Királyhalomról és Horgosról is Szegedre, ahonnan pedig szinte óránként indul járat Budapestre. Más szempontból ez a felújítás azt fogja eredményzeni, hogy kinyílik a tér, és a szó legnemesebb értelmében mobilissá válhat a lakosság, hiszen realitássá válik az, hogy valaki itt éljen és Magyarországon dolgozzon, vagy tanuljon, vagy fordítva, ugyanakkor az is realitássá válik, hogy valaki a kerékpárját is feltegye a vonatra, és Szegeden leszállva biciklin folytassa útját. Az elmúlt 150 év, a történelem arra tanít bennünket, hogy az a vidék, ahol a vasút épül, bővül, gazdasági és infrastrukturális fejlődésnek indul. Szabadka aranykora éppen arra az időszakra tehető, a 19. század végére, a 20. század elejére, amikor a hatalmas vasúti fejlesztések következtében a település a régió egyik központjává vált, és ez a most folyó felújításnak köszönhetően újra meg fog történni – fogalmazott Pásztor Bálint.

Nyitókép: A vasút felújításával együtt többek között a palicsi vasútállomás is megújul (Gergely Árpád felvétele)