2024. május 10., péntek

A fiatalok lázadoznak a szüleik ellen az oltakozás miatt

Egy firenzei fiatal, akinek a szülei megtiltották, hogy oltakozzon a koronavírus ellen, ügyvédhez fordult segítségért és jogi úton megszerezte az engedélyt az immunizációhoz – írja a B92 hírportál.
A mostani hónap elejétől ez a tizenhetedik eset, hogy fiatalok kérnek segítséget Gianni Baldini ügyvédtől, hogy segítsen nekik az oltakozás engedélyezésében.
Az olasz törvények alapján a kiskorúaknak szülői beleegyezést kell kapniuk, hogy orvossághoz juthassanak.
A szóban forgó eset során a tizenhét esztendős fiatal szülei, az ügyvéd beavatkozását követően ráálltak, hogy aláírják a beleegyezést, azzal a kikötéssel, hogy minden felelősséget elhárítanak a védőoltás nem kívánatos mellékhatásainak esetében.
Az olasz egészségügyi miniszter közleménye szerint az országban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma, az elmúlt 24 órában pedig már 2.455 új fertőzéses esetet regisztráltak, amelyek többségét a delta mutáció okozta.