2024. május 8., szerda

Atlanti Tanács: Vučić ellopta a showt

Az Atlanti Tanács honlapján megjelent egy cikk Szerbia koronavírus elleni immunizációjának sikeréről. Ebben rámutatnak, hogy Aleksandar Vučić államfő a diplomácián keresztüli immunizációval ellopta a showt, írja a Vajdasági RTV.

Mint írják, 11 nappal a világjárvány kihirdetése után a Szerbia polgárai a televízió képernyői előtt rendkívüli dolgokat figyelhettek meg. Emlékeztettek arra, hogy Vučić elnök hálából megcsókolta a kínai zászlót az orvosi és védőfelszerelésekért, a kínai orvosi személyzet repülőgépe pedig március 22-én Belgrádban landolt. Egyik nap „Köszönöm, Hszi testvér" feliratú óriásplakátok jelentek meg szerb fővárosban, áll az Atlanti Tanács honlapján közzétett szövegben.

Becslések szerint mindez a Peking és Belgrád közötti fejlett gazdasági és diplomáciai kapcsolatokra épül.

Rámutatnak arra is, hogy a Szerbiába érkezett orvosi segítség után Kína finanszírozta a koronavírus vizsgálatára szolgáló laboratóriumokat is. Január közepén újabb repülőgép landolt Szerbiában, akkor egymillió adag Sinopharm oltóanyaggal.

Szerbia sokkal jobban teljesített az immunizáció téren, mint szomszédjai, például Észak-Macedónia és Montenegró, amelyek a NATO tagjai, írják.

Az Atlanti Tanács szerint nagy esély van arra, hogy Vučić elnök a következő időszakban folytatja a kelettel és a nyugattal való együttműködés politikáját.