2024. május 10., péntek

Hamarosan a tizenévesek is megkaphatják a Pfizert?

A Pfizer cég tegnap kérvényezte a Szerbiai Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Eszközök Országos Ügynökségénél (ALIMS), hogy hagyja jóvá az oltóanyag alkalmazását Szerbiában a 12-15 éves korosztálynál, és erről a következő napokban döntenek majd.

„Számunkra az elsődleges szempont a gyermekek biztonsága, ezért ehhez kapcsolódóan a következő napokban kiadunk egy engedélyt a Pfizer számára, és lehetővé tesszük az oltást az adott korosztály számára” – nyilatkozta Dr. Saša Jaćović, a szervezet igazgatója.

A Tanjuggal folytatott beszélgetés során az igazgató elmondta, hogy a Pfizer által elküldött dokumentumok feldolgozása már megkezdődött.

„Az oltási előfeltétel az lesz, hogy a beoltandó gyermekek nem szenvednek semmilyen más fertőzésben. Ezért a gyermekorvossal folytatott konzultációt követően kezdhetik majd meg az oldást " – magyarázta az ALIMS igazgatója.

Arra a kérdésre, hogy a Pfizer mellett más oltóanyag-gyártó is foglalkozik-e már a fiatalabb generációval, Jaćović elmondta, hogy ez minden gyártó számára prioritást élvez.

„Más vállalatok is tervezik az életkor kiterjesztését, hogy az oltóanyagok rendelkezésre álljanak a fiatalabb korosztály számára is. Számukra ez minden bizonnyal kiemelt feladat" – zárta szavait.