2024. március 29., péntek

Vučić Rio Tintóról: Készen állunk a népszavazásra

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke mai beszédében elmondta, hogy 2014-ben kénytelen volt javaslatot tenni a költségvetési konszolidációra és meghozni a legnehezebb intézkedéseket. Hozzátette, hogy ez senkinek sem felelt meg.

– Le kellett csökkentenünk a fizetéseket és a nyugdíjat, meg kellett hoznunk egy rugalmasabb Munkatörvényt, a nép akarata ellen kellett mennünk azért, hogy ma ezeknek a megterhelő reformoknak a gyümölcsét élvezhessük – mondta az államfő.

Emlékeztetett, hogy a fizetések 330-ról 560 euróra növekedtek, a nyugdíjak pedig 190-ről 250-re.

– Szerbia folytatni fogja a gazdasági versengést, és hiszem azt, hogy jó jel, hogy ma a Költségvetési Tanács meghirdette és támogatta a Szerb Köztársaság költségvetési stratégiáját, pedig igen szigorúak, mi pedig gondoskodni fogunk róla, hogy teljes mértékben megvalósítsuk – nyilatkozta Vučić.

– Az életszínvonal növekedésével meghatározó témává válik, hogy mindent meg kell akadályoznunk és mindennel szemben kell lennünk, ha az úgynevezett „zöld menetrendre” hivatkozhatunk. Más időszak áll előttünk, mint amit korábban átéltünk, és meg kell küzdenünk a megújuló energiaforrásokkal és a „zöld menetrenddel”, hogy azt gazdaságunk növekedésének ösztönzésére használjuk, és nem ideológiai okként, nemcsak veszekedések miatt, hanem a befektetők elutasítása és hazánk leglényegesebb érdekeinek megsemmisítése miatt is – értékelte Vučić.

Emlékeztetett, hogy a Rio Tinto vállalat még 2002-ben megérkezett Szerbiába, Zoran Đinđić által vezetett kormány ideje alatt.
– A törvényeink által készen állunk, hogy népszavazást indítsunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy megnézzük, mit szeretne a nemzet – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy a legnagyobb joga annak van szavazni, aki ott él, így lenne a legtisztességesebb.

– Még ha pénzügyi szempontból az egész országot érintené – tette hozzá az államfő.

Vučić elmondta, hogy a hatóságok készek népszavazást tartani a Rio Tinto vállalat által felépítendő Jadarit bánya ügyében, önkormányzatokban vagy egész körzetekben annak érdekében, hogy lássák, mit akarnak az állampolgárok, és, hogy a döntést tiszteletben tartják. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az állampolgároknak tudniuk kell, mit hoz számukra a projekt.

– Amennyiben a nemzet nem szeretne előre haladni, nem szeretné kihasználni a lítiumot, semmi probléma, tiszteletben tartjuk az akaratukat – mondta, és hozzátette, hogy a nép hangja isten hangja.

Ahogyan fogalmazott, 10 milliárd eurókról beszélünk, az építkezésen pedig több ezer magasan képzett munkás venne részt.

Kiemelte, hogy a lítium kereslet a világpiacon 58-szorosára ugrik majd 2050-ig. Hozzátette, hogy a harmadik folyamat a katódok gyártása, a negyedik pedig az elektromos autók akkumulátorainak gyártása lenne.

– Megkérünk egy nagy elektromos járműgyártót, hogy jöjjön Szerbiába. Ha évente mintegy 450 ezer járművet gyártanak itt, akkor a teljes jövedelem évi 19,7 milliárd euró lenne – mondta Vučić.

– Tündérmeséket alkotnak ma arról, hogy mennyire rossz, mert a kínaiak működtetik a bányát. Nos, tízszer jobb – mutatott rá Vučić

– Vannak még problémák? Vannak. Ezért megállapodtunk a kínaiakkal a legfontosabb üzemek építésének felgyorsításában. A legjobb tiszta levegőnk lesz – tette hozzá, miközben a bori szennyezésről készített grafikont mutatta.

– Rettenetes veszteségeink voltak. Bort háromszor próbálták meg privatizálni azoknak a kormányzása alatt, akik ma kritizálnak minket. Háromszor próbálták. Háromszor elestek. És akkor földimogyorót kínáltak az embereknek. Mi nem földimogyorót, hanem rezet kínáltunk – emlékeztetett az államfő.